Vágólapra másolva!

Danilo Hondo B próbája is pozitív lett

Pozitív lett a B próbája is Danilo Hondónak, a Gerolsteiner csapat doppingvétségen ért német kerékpárosának.

A Milánó-San Remo viadalon egy hónapja másodikként célba érkezett sportoló március elején, a murciai körverseny során elvégzett vizsgálaton akadt fenn. Az analízis egy carphedon nevű tiltott stimuláns használatát mutatta ki.

Az istálló elöljárói már az első gyanú után felfüggesztették a 31 éves, Svájcban élő Hondo versenyzési jogát, most pedig közölték: felbontják a kerekes szerződését. Mivel az újabb eredmény megerősítette az előzőt, a kerekes kétéves eltiltásra számíthat.