Vágólapra másolva!
Hétszeres világbajnok kajakosunk, a ma már ausztrál állampolgár Fehérvári Vince 2002. szeptember óta először jár Magyarországon. Nem meglepő, hogy az AstraZeneca I. válogató versenyen, Szegeden találkoztunk vele.

- Milyen apropóból vagy ismét Magyarországon?
- Az ausztrál válogatott edzőjeként jöttem Európába, a Világkupa-sorozatra. Poznanban voltunk versenyezni majd edzőtáborozni Ausztriában, és Duisburgban szintén megmérettettük magunkat. A verseny után nem tértem vissza Ausztráliába a válogatottal, hanem egy hétre hazajöttem, meglátogattam a szüleimet és természetesen lejöttem a szegedi vízitelepre is, hogy megnézzem a válogatót.

- Szívesen elindulnál?
- Nem igazán, hiszen az utóbbi időben keveset edzettem, nem vagyok jó formában.

- Úgy értesültünk, hogy ennek ellenére az ausztrál válogatón rajhoz álltál?
- Igen, 200 párosban indultam, meg is nyertük a válogatót. Ennek ellenére a zágrábi vb-n így sem biztos, hogy elindulok, mert egyéb elfoglaltságaim miatt nem biztos, hogy kellőképp fel tudok rá készülni.

- Milyen elfoglaltságaid vannak mostanában?
- Queenslandi sportegyetemre járok, edzőnek tanulok. Az ausztrál szövetséggel van tanulmányi szerződésem. Félállásban edző vagyok, félállásban tanulnom kell.

- Mi a feladatod a szövetségnél?
- Elsősorban a felnőtt válogatottal foglalkozom, technikai kérdésekben segítek, de sokat utazok az országban is a klubokhoz, ahol edzéseket tartok, mert itt más a rendszer, kevesebb edző foglalkozik a versenyzőkkel.

- Jól érzed magad itthon, milyen újra a társak között?
- Nagyon jó itthon lenni, itt van az összes barátom, de nagyon kevés ez az egy hét, amit itthon töltök.

- Találkozunk 2006-ban Szegeden a felnőtt világbajnokságon?
- Nagyon szeretném, de még nem tudom, hogy fel tudok e készülni eléggé, már egyre kevésbé tudom rávenni magam, a világbajnoki felkészülés embert próbáló hónapjaira.

(Vellum Kommunikáció)