Nyolc döntőt iktattak be a szervezők a Komjádi uszodában zajló 107. országos úszóbajnokság nyitónapjára, amelynek kiugró eseménye Cseh László magyar rekordja volt az 50 m hát fináléjában.
A Kőbánya SC 400 m vegyesen olimpiai bronzérmes, 100 m háton Európa-bajnok klasszisa ez utóbbi műfaj "villámtávján" ért célba 25.68 másodperc alatt, ami 18 századdal jobb Horváth Péter 2002-es országos csúcsánál.
Egy másik kiemelkedő teljesítmény Jakabos Zsuzsa nevéhez fűződik: a pécsiek 16 éves tehetsége a 400 m vegyes fináléjában vb-kiküldetést érő idővel nyert a csúcstartó és címvédő, amúgy a montreali részvételhez kellő szintet már korábban elért Risztov Éva előtt, akit a hajrában egy másik korosztályos Eb-érmes, Hosszú Katinka is megelőzött.
Az eredményhirdetésekor hosszan zúgott a kicsi, de lelkes publikum tapsa, mert Jakabos nem csupán "kiúszta" magát a kanadai vb-re, de idejével egyszersmind a világranglista második helyére lépett előre. Nem volt miért ünnepelni ugyanakkor Gyurta Dánielt, a 200 m-es mellúszás olimpiai ezüstérmesét, aki - igaz, 100 méteren, de - csak a hatodik idővel került döntőbe, gyenge középdöntős produktuma nyomán.
Marad a remény: formahanyatlás ide, gyengén sikerült felkészülés oda, talán fő számában majd "odateszi" magát. Cseh László viszont 50 m pillangón is igazolta, hogy változatlanul nagyszerű formában van: a tavalyi győztes, magyar csúcstartó ferencvárosi Gáspár Zsoltot is megelőzve nyerte csütörtöki második aranyérmét.
Amúgy pedig visszaadta a kölcsönt, hiszen 2004-ben éppenséggel Gáspár-Cseh volt a beérkezési sorrend ebben a versenyszámban. A kőbányaiak világklasszisa a sprintváltóban tette teljessé nyitónapi gyűjteményét, klubtársai segítségével ugyanis a harmadik elsőségét is megszerezte.
Nem indult a bajnokságon Kovács Ágnes, aki legfeljebb az utolsó napon áll rajtkőre. A néhány napja autóbalesetet szenvedett olimpiai, világ- és Európa-bajnok versenyző esetében az orvosi konzílium mondta ki a végső szót. Mivel zúzódást és bevérzést állapítottak meg mellkasán, a szakemberek nem javasolták a bajnoki részvételt.
A Kőbánya SC kiválósága legfeljebb vasárnap, a 200 m vegyesen - amelyen olimpiai negyedik volt Athénban - állhat rajthoz. Így erősen kérdésessé vált világbajnoki szereplése, hiszen a montreali részvételhez szükséges szintidőt még nem teljesítette.
eredmények:
nők:
50 m mell:
1. Kovács Krisztina (BHSE) 33.86 mp
2. Reményi Diána (BVSC) 33.88
3. Veisz Kitti (BHSE) 34.41
400 m gyors:
1. Nagy Réka (Rája) 4:15.76 p
2. Risztov Éva (Kőbánya SC) 4:19.49
3. Hosszú Katinka (Baja) 4:19.66
400 m vegyes:
1. Jakabos Zsuzsanna (ANK Pécs) 4:40.83 p
2. Hosszú Katinka (Baja) 4:45.34
3. Risztov Éva (Kőbánya SC) 4:46.42
férfiak:
50 m hát:
1. Cseh László (Kőbánya SC) 25.68 mp - országos csúcs (régi: 25.86 mp, Horváth Péter, 2002)
2. Szabó János (BHSE) 26.98
3. Bodrogi Viktor (Százhalombatta) 27.03
50 m gyors:
1. Takács Krisztián (Dunaferr SE) 23.38 mp
2. Gáspár Zsolt (FTC-VIVA) 23.45
3. Flaskay Mihály (Delfin-Lászlóvill SE) 23.98
50 m pillangó:
1. Cseh László (Kőbánya SC) 24.36 mp
2. Gáspár Zsolt (FTC-VIVA) 24.69
3. Takács Krisztián (Dunaferr SE) 25.56
1500 m gyors:
1. Kis Gergő (Rája) 15:38.84 p
2. Nagy Péter (Rája) 15:44.10
3. Verrasztó Dávid (Jövő SC-II. kerület) 16:01.25
4x100 m gyorsváltó:
1. Kőbánya SC (Cseh László, Makány Balázs, Batházi István, Zubor Attila) 3:26.21 p
2. Jövő SC-II. kerület 3:30.13
3. Delfin-Lászlóvill SE 3:30.22
Az ob péntek délelőtt 9 órától az előfutamokkal folytatódik, este pedig 11 számban hirdetnek bajnokot.
Kapcsolódó cikkek:
(MTI)
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Hatott a magyar átok, EL-győztes a Chelsea
A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. ...
Az Eger egy lépéssel közelebb a pólóaranyhoz
Az otthon játszó Eger hosszabbítás után 9-7-re nyert a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I döntőjének a nyitómeccsén. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.
A legszebb női pilóták
Ha a Forma-1-ben nem is, az autóversenyzés egyéb szakágaiban szép számmal találunk női pilótákat. Összegyűjtöttük a legszebbeket.
Falcaóval és Tévezzel épülhet gigaklub Monacóban
A francia másodosztályban éllovas Monaco monumentális átigazolási tervekkel állt elő, a jövőre újonc csapatba Radamer Falcaót, Carlos Tévezt, Pak Dzsi-Szungot és Patrice ...
Kubatovékat nem csípte meg a hülyebogár
Nemcsak a hétvégi MTK, de a május 31-i Kaposvár elleni utolsó fordulós összecsapáson is Győrben lép pályára a pályaválasztó Ferencváros labdarúgócsapata. Kubatov Gábor, ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely fényképezte a Cannes-ban szereplő Mielét. Interjú.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.