Hatvankét éves korában elhunyt Petrikovics Gyula, olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok kenus. Az MHSZ és a Bp. Honvéd hajdani versenyzője generációknak mutatott példát arra, hogy kemény munkával és ennek eredményeként jó állóképességgel a legjobbak közé lehet kerülni.
Petrikovics a C-2 1000 méteres számban, Wichmann Tamás párjaként aratta legnagyobb sikereit. Az 1967-es duisburgi Eb- és az 1971-es belgrádi vb-arany mellett az 1968-as mexikói olimpián ezüstérmet szereztek Wichmann-nal.
A világversenyeken összesen hat érmet nyerő kenus visszavonulása után képzőművészettel is foglalkozott, s több versenyen az általa készített plaketteket vehették át követői.
Sporttársai, tisztelői és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség képviselői július 11-én, 15 órakor a Fiumei úti temető sírkertjének 36-os szóróparcellájában vesznek végső búcsút Petrikovics Gyulától.
[origo]
Mindig van egy kis kocc
Még jogosítványa sem lehet, mégis futamot nyert a kamion-Eb-n a 16 éves Major Benedek. Bár a versenyek között csak a laptopján tud gyakorolni, nem riad meg a dörzsölt ...
Mindig van egy kis kocc
Még jogosítványa sem lehet, mégis futamot nyert a kamion-Eb-n a 16 éves Major Benedek. Bár a versenyek között csak a laptopján tud gyakorolni, nem riad meg a dörzsölt ...
Mindig van egy kis kocc
Még jogosítványa sem lehet, mégis futamot nyert a kamion-Eb-n a 16 éves Major Benedek. Bár a versenyek között csak a laptopján tud gyakorolni, nem riad meg a dörzsölt ...
Japán hiába focizta le az olaszokat
Az olasz válogatott szerdán kétgólos hátrányról fordítva 4-3-ra legyőzte Japánt a labdarúgó Konföderációs Kupán, sikerével pedig elődöntőbe jutott, és vele együtt a ...
Mennyit ér a női tenisz?
A női teniszezők órási szerencséje, hogy ugyanannyi pénzt kapnak a Grand Slam-győzelmekért, mint a férfiak - mondja Taróczy Balázs, aki mások mellett igazságtalannak ...
Annyira közel voltam a halálhoz, amennyire csak lehet
Herbert Nitsch több mint kilenc percig bírta egy levegővel, 214 méteres mélységgel ő tartja a szabadtüdős merülés világcsúcsát, egy éve azonban majdnem tragédiába ...
A pólóválogatott elveszítette a kapitányát
Nem utazhat a vízilabda-válogatottal a barcelonai világbajnokságra a csapatkapitány Varga Dániel, aki komoly sérülést szenvedett a Szerbia ellen 12-7-re elveszített ...
Annyiszor megszívtam, mégis itt vagyok
Saját magát is meglepte a kajak-kenu-Eb-n nyert két aranyával Benedek Dalma, aki az ősszel döntött úgy, hogy szerb színekben folytatja a pályafutását. A hétszeres ...
Pirlo csodás gólt lőtt a századikon, Balotelli az izmait mutogatta
Az Eb-ezüstérmes olaszok győzelemmel kezdték a Konföderációs Kupát, miután a századik válogatottságát ünneplő Andrea Pirlo, valamint Mario Balotelli góljaival 2-1-re ...
Nehogy porrá törjön az elején
Havas Attila 12 motorcsónakos vébét nyert már, egy fahajóra tákolt Vihar-motor adta meg neki a kezdő lökést, a legújabb gépe kétszáz lóerős, több paramétere a Forma-1-es ...
A szerbek még túl nagy falatnak bizonyultak a pólóválogatottnak
A magyar férfivízilabda-válogatott 12-7-es vereséget szenvedett a Világliga cseljabinszki szuperdöntőjének fináléjában a szerbektől.
A kajaknégyes utolérhetetlen volt az Európa-bajnokságon
A Kárász Anna, Kovács Katalin, Kozák Danuta, Douchev-Janics Natasa összetételű kajaknégyes 500 méteren aranyérmes lett a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló ...
A Benedek-csapat négy között a Világligában
A magyar férfivízilabda-válogatott biztosan verte Brazíliát a Világliga negyeddöntőjében, a szombati elődöntőben az amerikaiak következnek.
Családlátogatások tisztították meg az angol focit
Hat év alatt 22 százalékkal csökkent a szabálytalanságok száma az angol focibajnokságban. Bár Alex Ferguson és Arséne Wenger is a kemény játék miatt panaszkodott nemrég, ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Darabokban Michelisz Norbert autója
Félig összeszerelve lestük meg a Civicet, még a kormányt is megfoghattuk.
Láttad azt a csajt?
Brad Pitt testőrnője, francia prosti, Ryan Goslingot megigéző szépség. Rajtuk akadt meg a szemünk.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.