Vágólapra másolva!
Erdei Zsolt, a Bokszvilágszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka október közepénél korábban biztosan nem lép kötelek közé, így ebben az évben csupán egy összecsapáson láthatják rajongói.

A szombati hamburgi címmeccsét vírusos fertőzés miatt lemondó magyar öklöző a pénteki budapesti sajtóbeszélgetésen elmondta, a csapat minden tagja ugyanazt ette a gála előtt, ám neki valószínűleg a túl sok gomba okozta a vesztét.

Erdei az étkezést követően nagyon rossz állapotba került, amin az infúzió sem sokat segített. Rengeteg energiát vesztett, ezért orvosa tanácsára lemondta az összecsapást. Az övét eddig háromszor megvédő klasszis elnézést kért ellenfelétől, a francia Mehdi Sahnoune-tól, aki jelezte, nem haragszik a történtekért.

A folytatást illetően elhangzott, klubjának, az Universumnak a közeli jövőben nincs gálája, ráadásul mindenképpen főmérkőzésnek szánják címmeccsét, így nagyon nehéz időpontot találni. Most arra várnak, hogy a televíziós társaságok jelöljenek ki két-három időpontot, amiből tudnak választani, október közepénél előbb ugyanakkor biztosan nem kerül sor Erdei-gálára. Konkrétumokkal várhatóan három héten belül tud szolgálni menedzsment.

A magyar világbajnok sajnálja, hogy elmaradt az ütközet, amire 12 hetet készült, remek erőben volt, ám most újra kell majd kezdenie a tréningezést.

A német istálló másik magyarja, az athéni olimpia után profinak állt Balzsay Károly, aki Hamburgban kötelek közé lépett és könnyedén nyert, elmondása szerint január óta ugrásszerűen fejlődött Németországban, ám még mindig csak az út elején jár. Következő mérkőzését szeptember 10-én Karlsruhében vívja.