Vágólapra másolva!
A magyar úszóspot vezetői, valamint a hazai média itt jelenlevő, s a meghívást elfogadó képviselői ülték körül az asztalt már a semmilyen érdemi magyar sikert nem hozó délelőtti úszóselejtezők után, de még a magyar nőivízilabda-válogatott világbajnoki győzelmét eredményező pólódöntő előtt.

Érdemi bejelentésnek tekintendő, hogy a MÚSZ vezérkarának beszámoló jelentését elfogadták a LEN, az Európai Úszó Liga irányítói, Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök szavai szerint "minden rendben" a 2006-os budapesti felnőtt Európa-bajnokság körül, nem lesz-nem lehet akadálya a sikeres margitszigeti megrendezésnek. Az Eb főpróbája jövő év májusában esedékes, addigra állnia kell a Széchy Tamás nevét viselő, két medencéből álló komplexumnak.

A kontinensverseny előtt, annak "részpróbájaként" - merthogy a nyíltvízi úszás is része a programnak, bár azt nem Budapesten, hanem a Balatonon bonyolítják majd le - augusztus első szombatján Európa-kupa-futamot rendeznek a magyar tengeren. Ruza József MÚSZ-főtitkár elmondta, hogy az augusztus 6-i viadal a maga nemében egyedülálló vetélkedő lesz, hiszen előbb az Ek mezőnye vág neki a 10 kilométeres maratoni távnak, majd - persze kellő idővel utánuk indulva - a hagyományos Balaton-átúszás résztvevői, vagyis sok-sok ezren küzdhetik le az északi és a déli part között kijelölendő szakaszt.

Kiss László szövetségi kapitány és Turi György mesteredző a lassan záruló úszó-vb eddigi történéseit értékelve - kellő kritikával illetve a kevésbé jól teljesítőket - a Kőbánya SC klasszisát, a Turi keze alatt fejlődő Cseh Lászlót méltatták, okkal. A 19 éves versenyző már egy bronz - 100 m hát - és egy ezüst - 200 m vegyes - megérdemelt tulajdonosaként várhatja a zárónapot, a vasárnapi 400 méteres vegyesúszást, amelyen feltétlenül aranyeséllyel indul.