Cseh László teljessé tette éremkollekcióját a montreali vizes világbajnokságon, és a 100 háton nyert bronz-, illetve a 200 vegyesen szerzett ezüstérem után 400 vegyesen aranyérmes lett. A nőknél Risztov Éva a 7., Jakabos Zsuzsanna a 8. lett 400 vegyesen.
Irány az adatbank!
Mozgó sportvilág
Cseh László a legjobb idővel került a 400 vegyes döntőjébe, ennek megfelelően rögtön a rajt után élre állt, és pillangón csak a japán Szato tartotta vele a lépést. Háton leszakadt az ázsiai versenyző, és az amerikai Lochte jött fel a második helyre, de nem veszélyeztette a magyar úszót, aki majdnem egy testhosszal vezetett.
Mellen sem csökkent az előny, sőt talán még nőtt is, Lochte már nem volt veszélyes, az olasz Marin ugyan nagyon igyekezett, de ő is érezte, hogy maximum az ezüstérem kerül a nyakába. Cseh László ugyanis félelmetes tempóban szelte a habokat, gyorson is méterekkel a mezőny előtt úszott, és végül 4:09.63-as idővel, új Európa-csúccsal nyert aranyérmet. Marin jött be a második helyre, a tunéziai Mellouli lett a harmadik.
"A taktika a szokásos volt, vagyis "halálos" iramban kezdeni, a riválisok leszakítása végett, ennek megfelelően nagyon megnyomtam az elején, pillangón és háton, bár pillangón mintha lassúbb lettem volna az általam vártnál, s tán ezért nem jött össze a világrekord. Amikor célba értem és felnéztem az eredményjelzőre, láttam, hogy nem kerültem 4:09 alá, bizony csalódást éreztem, azt, hogy ez nem az igazi... Összességében persze boldog vagyok, hiszen amiért jöttem, megvan: a világbajnoki arany. Illett megnyernem, még ha csak Európa- csúccsal is..." - nyilatkozta az újdonsült világbajnok a távirati irodának.
A nőknél 400 vegyesen két magyarért is szoríthattunk, Jakabos Zsuzsanna a második, Risztov Éva a harmadik idővel jutott be a fináléba, és mindketten jól kezdtek, a pillangó után Risztov, a hátúszás után Jakabos állt az élen. Mellen sajnos mindketten visszaestek, az amerikai Katie Hoff pedig behozhatatlan előnyre tett szert, és végül simán nyert, Kirsty Coventry és Kaitlin Sandeno előtt, Risztov 7., Jakabos 8. lett.
Három 50 méteres döntőre is sor került: a férfiaknál görög arany született Ariszteidisz Grigoriadisz révén háton, a nőknél mellen az ausztrál Jade Edmistone világcsúcsnak is örülhetett a világbajnoki cím mellett, míg gyorson honfitársnője, Lisbeth Lenton állhatott fel a dobogó tetejére.
1500 gyorson Grant Hackett hozta a papírformát, és nagyon elverte a mezőnyt, ezzel a világbajnokság legeredményesebb úszója lett. A vébé amerikai diadallal zárult, a 4x100-as vegyesváltóknál a Peirsol, Hansen, Crocker, Lezak kvartett utasította maga mögé a mezőnyt.
eredmények
férfiak:
400 m vegyes:
1. CSEH LÁSZLÓ 4:09.63 - új Európa-csúcs
2. Luca Marin (olasz) 4:11.67
3. Oussama Mellouli (tunéziai) 4:13.47
50 m hát:
1. Ariszteidisz Grigoriadisz (görög) 24.95
2. Matt Welsh (ausztrál) 24.99
3. Liam Tancock (brit) 25.02
1500 m gyors:
1. Grant Hackett (ausztrál) 14:42.58
2. Larsen Jensen (amerikai) 14:47.58
3. David Davies (brit) 14:48.11
4x100 m vegyesváltó:
1. Egyesült Államok (Aaron Peirsol, Brendan Hansen, Ian Crocker, Jason Lezak) 3.31.85
2. Oroszország (Arkagyij Vjacsanyin, Dmitrij Komornyikov, Igor Marcsenko, Andrej Kapralov) 3:35.08
3. Japán (Morita Tomomi, Kitadzsima Koszuke, Takajasu Rjo, Hoszokava Dajszuke) 3:35.40
nők:
50 m mell:
1. Jade Edmistone (ausztrál) 30.45 - új világcsúcs
2. Jessica Hardy (amerikai) 30.85
3. Brooke Hanson (ausztrál) 30.89
50 m gyors:
1. Lisbeth Lenton (ausztrál) 24.59
2. Marleen Veldhuis (holland) 24.83
3. Zsu Jing-ven (kínai) 24.91
400 m vegyes:
1. Katie Hoff (amerikai) 4:36.07 - új világbajnoki csúcs
2. Kirsty Coventry (zimbabwei) 4:39.72
3. Kaitlin Sandeno (amerikai) 4:40.85
...7. Risztov Éva 4:43.68
...8. Jakabos Zsuzsanna 4:44.65
[origo]
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?