Vágólapra másolva!
Az olimpiai ezüstérmes diszkoszvető, Kővágó Zoltán lehet az első magyar atléta, aki ötkarikás játékokon és világbajnokságon is dobogóra állhat. A szolnoki atléta célja egyértelműen az éremszerzés a szombaton kezdődő vébén, ugyanakkor szerinte az olimpiai aranyérmes litván Virgilijus Aleknát nem lehet legyőzni.

"Nem vagyok rossz formában, de hogy ez mire elég, majd kiderül" - mondta Kővágó, akinek 65,99 méter az idei legjobbja. "Az első helyhez szerintem 70 méter fölötti eredmény kell, ezt várhatóan Alekna eléri, ő külön klasszist képvisel, kiemelkedő teljesítményt nyújt már nagyon hosszú idő óta. Mögötte a 2-5. helyekről szerintem pár centi dönthet, a dobogóhoz 66,5-67 méter kell, erre képesnek érzem magam, hiszen egy éve a második vagyok a világranglistán."

Kővágó hozzátette, mivel kevesebb, mint 24 óra telik majd el a selejtező és a döntő között, ő a fináléra szeretne csúcsformában lenni. "A felkészülésemet úgy találtuk ki, hogy azon a napon tudjam a legnagyobbat dobni. Ilyen rövid időn belül ugyanis nem lehet kétszer csúcsformába kerülni. Ezért nem a selejtezőre koncentrálok, ez némi kockázatot jelent, de csak kockáztatva lehet nagyot nyerni. Körülbelül 62 méteres dobás kell a döntőbe jutáshoz normál körülmények között, ha nem esik az eső."

Kővágó a másik két magyar diszkoszvetőről, Varga Rolandról és Máté Gáborról úgy vélekedett, szorosan a dobogóra esélyes versenyzők után következnek. Kővágó tavaly Athénban 67,04 méterrel lett ezüstérmes Alekna (69,89) mögött, miután az eredetileg első Fazekas Róbertet (70,93) doppingvétség miatt kizárták.

A magyar csapat egyébként egy érem és két-három pontszerző helyezés reményében utazik Helsinkibe. A 16 tagú küldöttségből Kővágó mellett az athéni játékokon hatodik helyezett tízpróbázó Zsivoczky Attila pályázhat a legjobb eséllyel dobogóra. Szintén döntőbe várja a szakvezetés a diszkoszvető Varga Rolandot, az olimpiai ötödik kalapácsvető Pars Krisztiánt, a nőknél a vb-n most debütáló 3000 m akadályon a világranglistán negyedik Tóth Líviát és a rutinos, Európa-bajnoki bronzérmes távolugrót, Vaszi Tündét.

"Az elmúlt évekhez képest szűkült a hazai élmezőny, hiszen a 2003-as vb-re 21-en, a tavalyi olimpiára 35-en utaztak" - mondta Rábold Gusztáv. "Ugyanakkor biztató a helyzet utánpótlás vonalon, hiszen az idei négy korosztályos világversenyen 17 érmet szereztünk. Ez a várható generációváltás morálisan is jót fog tenni szerintem a magyar atlétikának."

Rábold ugyanakkor jelezte, a mostani csapat nem fog abba a hibába esni, hogy tiltott szerekkel próbál jobb eredményt elérni. "Kisebbek a reményeink, mint Athén előtt, de inkább szolidabb eredményeket érjünk el, mint meg nem engedett eszközökkel jobbakat" - tette hozzá a MASZ-elnök.

A tavalyi olimpián a diszkoszvető Fazekas Róbertet és a kalapácsvető Annus Adriánt doppingvétség miatt megfosztották aranyérmétől.

Az utazó csapat:
férfiak: Boros László (magas), Dezső Ákos (400 m gát), Horváth Gergely (gerely), Kővágó Zoltán (diszkosz), Máté Gábor (diszkosz), Pars Krisztián (kalapács), Varga Roland (diszkosz), Zsivoczky Attila (tízpróba)

nők: Győrffy Dóra (magas), Kálovics Anikó (5000 m), Molnár Krisztina (rúd), Orbán Éva (kalapács), Petráhn Barbara (400 m), Szabó Nikolett (gerely), Tóth Lívia (3000 m akadály), Vaszi Tünde (távol)