Vágólapra másolva!
Hétfőtől vasárnapig a japán Gifuban rendezik az evezősök világbajnokságát, amelyen magyar részről négy férfiegység vesz részt. Melis Zoltán szövetségi kapitány egy érmet és egy további döntős helyezést remél a küldöttségtől, amely a hétórás időeltolódáshoz való alkalmazkodás céljából már egy héttel a rajt előtt a helyszínre utazott.

A legjobb szereplésre az idén összetett Világkupa-győztes, tavaly olimpiai ötödik Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpárevezősnek van a legnagyobb esélye, a duó egyértelműen a dobogóra tör, de a versenyzők - korábbi nyilatkozataik alapján - azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy a legfényesebb medállal térjenek haza a szigetországi eseményről.

Rajtuk kívül a Bencsik Gábor, Pető Tibor kétpárnak van reálisan esélye arra, hogy a fináléba, azaz a legjobb hat közé kerüljön. A Petővel 2001-ben és 2002-ben világbajnok Haller Ákos ezúttal egypárban próbálkozik, tőle - csakúgy, mint a könnyűsúlyúak hasonló számában rajtoló Lőrinczy Pétertől - az első 12 közé kerülés várható el.

A vb-n az előzetes nevezések alapján 56 ország 319 egysége, összesen több mint 800 versenyző indul.

a magyar csapat
könnyűsúlyú kétpár: Hirling Zsolt, Varga Tamás (előfutam: kedd, reményfutam: szerda, középfutam: péntek, döntő: vasárnap)
kétpár: Bencsik Gábor, Pető Tibor (előfutam: hétfő, reményfutam: szerda, középfutam: csütörtök, döntő: szombat)
egypár: Haller Ákos (előfutam: hétfő, reményfutam: szerda, középfutam: csütörtök, döntő: szombat)
könnyűsúlyú egypár: Lőrinczy Péter (előfutam: hétfő, reményfutam: szerda, középfutam: csütörtök, döntő: szombat)

A térséget sújtó tájfun miatt először két, majd egy nappal elhalasztották az eredetileg vasárnapra tervezett rajtot. A módosítás nyomán nyolc helyett hét nap alatt bonyolítják le a vb-t. Hétfőn és kedden az elő-, szerdán a reményfutamokra kerül sor, csütörtökön és pénteken a középfutamokat, szombaton és vasárnap a döntőket rendezik.