Péntek este 20 órakor a francia Levallois otthonában kezdi meg szereplését a BVSC férfiasztalitenisz-csapata a Bajnokok Ligájában, amelyet ettől az évadtól kezdve 16 csapatosra bővített az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU).
Itt megnézheti!
A ranglista alapján a magyar bajnokcsapat tizenhatodikként épphogy befért az elitligába, ahol a C csoportba kapott besorolást. A francia Levallois mellett ebben a négyesben szerepel még a német TTF Ochsenhausen, valamint a spanyol Club Cajagranada csapata is. A csak magyar játékosokkal (Lindner Ádám, Varga Zoltán, Jakab János és Molnár Krisztián) kiálló zuglói klubnál úgy vélik, már az is óriási dolog, hogy a BVSC részt vehet a sorozatban.
A pénteki mérkőzésen a vendéglátó francia csapatban olyan klasszisok játszanak, mint a egyéni Európa-bajnok és páros világbajnok svéd Peter Karlsson, a francia Damien Eloi vagy a szintén gall, egyéni világbajnok, olimpiai ezüstérmes (1992) Jean Philippe Gatien. A pingpong-csillagokat Budapesten is köszönthetjük majd, hiszen a BVSC valamennyi ellenfelével itthon is és idegenben is megmérkőzik. A lebonyolítás menete szerint a csoportok első és második helyezettjei jutnak az egyenes kieséses szakaszba, ahol előbb a negyeddöntőkre, majd az elődöntőkre és végül a fináléra kerül sor.
Ami a férfi Bajnokok Ligája történetét illeti: a győzelmek tekintetében a Vlagyimir Szamszonovval felálló belga Royal Vilette Charleroi a csúcstartó, amely négyszer nyert ebben a sorozatban. Idén májusban azonban megszakadt a belga csapat sikerszériája, hiszen a német Timo Boll-lal felálló TTV Gönnern nyerte meg a kupát.
A férfi Bajnokok Ligája csoportbeosztása:
A csoport: LKS Odra Gloska (lengyel), Charleroi (belga), GV Hennebont (francia), TTC Grenzau (német)
B csoport: SAG Cestas (francia), Zagreb (horvát), Emanuelle Milano (olasz), Gönnern (német)
C csoport: Levallois (francia), BVSC (magyar), Ochsenhausen (német), Cajagranada (spanyol)
D csoport: SVS Niederösterreic (osztrák), Vaillante (francia), Sucha (cseh), Düsseldorf (német)
A női Bajnokok Ligája sorozata szeptember 30-án rajtol nyolc csapat részvételével - itt a Postás-MATÁV és a Statisztika érdekelt.
[origo]
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?