Vágólapra másolva!
A Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpárevezős egység rajt-cél győzelmet aratva aranyérmet szerzett a japán Gifuban zajló világbajnokságon.

Az előző, 2003-as milánói vb-n hatodik, a tavalyi athéni olimpián pedig ötödik kettős egyértelműen éremért érkezett a szigetországba, idei jó formáját mutatta, hogy a Világkupa-sorozat három állomása közül kettőt megnyert, s ezzel összetettben is az élen végzett a sorozatban. A vb-n az elő- és a középfutamban is magabiztos teljesítményt nyújtottak, mindkét versenyt megnyerték és így jutottak el a legjobb hat közé.

A vasárnapi döntőben aztán ők és az ötkarikás játékokon éppen előttük végzett dán Mads Rasmussen és Rasmus Quist hajója rajtolt a legjobban, az athéni aranyérmes - időközben partnert váltott - lengyel Robert Sycz és a címvédő, de ezúttal szintén más társsal induló olasz Leonardo Pettinari gyengébben kezdett.

A magyarok aztán minden ellenőrző pontnál elsőként haladtak át, s bár - egyedüliként - a dánok végig tartották velük a lépést, a célba is ők érkeztek először, így eddigi pályafutásuk legnagyobb sikerét aratták. Rasmussenék mögött a lengyelek végeztek a harmadik helyen.

A Hirling, Varga duó a magyar evezőssport történetének nyolcadik világbajnoki érmét gyűjtötte be, ez a harmadik arany.

Forrás: EPA

"Beérett a fiúk egész éves munkája, nagyon örülünk ennek a szép sikernek" - mondta Melis Zoltán szövetségi kapitány. "Azt tudtuk, hogy reálisan esélyük lehet a dobogóra, aztán az elő- és a középfutamban nyújtott teljesítményük alapján már reménykedtünk az aranyéremben, és szerencsére meg tudták valósítani azt, amit elterveztek. Rendkívül jó érzés, hogy a Haller, Pető páros után ismét van egy egységünk, amely a világ élvonalához tartozik."

Varga Tamás elmondta: a finálé során végig érezték, hogy ők fogják megnyerni a versenyt. "Csak arra kellett nagyon figyelnünk, hogy technikai hiba ne csússzon közbe. Az utolsó 500 méteren kizárólag erre összpontosítottunk, ugyanis ott volt a leghullámosabb a víz. A bennünket üldöző dánoknak jobban meggyűlt a baja a hullámokkal, lapátjaik tolla többször is visszacsapódott a vízről" - mondta a versenyző.

A magyar küldöttség hétfőn 17:50 órakor érkezik a Ferihegyi repülőtér 2B termináljára.

eredmény
férfi könnyűsúlyú kétpár, világbajnok
HIRLING ZSOLT, VARGA TAMÁS (MAGYARORSZÁG) 6:05.10 p
2. Mads Rasmussen, Rasmus Quist (Dánia) 6:05.62
3. Pawel Randa, Robert Sycz (Lengyelország) 6:07.93
4. Stefano Basalini, Leonardo Pettinari (Olaszország) 6:08.03
5. Frederic Dufour, Arnaud Pornin (Franciaország) 6:14.74
6. Jörg Lehnigh, Manuel Brehmer (Németország) 6:16.57

A többi magyar egység közül Lőrinczy Péter (könnyűsúlyú egypár) a 10., a Bencsik Gábor, Pető Tibor kétpár a 12., Haller Ákos (egypár) pedig a 17. helyen végzett a vb-n.

a korábbi világbajnokságok magyar érmesei
egypár: Ambrus Mariann egy ezüst (1975) és két bronz (1977, 1978), Sarlós Katalin egy bronz (1989)
könnyűsúlyú egypár: Kokas Gergely egy bronz (1999)
kétpár: Haller Ákos, Pető Tibor két arany (2001, 2002)