Vágólapra másolva!
Kazanyban a 38 éves Jevgenyij Barejev győzelmével fejeződött az 58. orosz sakkbajnokság. Az utolsó fordulóban az olimpiai bajnok nagymester világossal legyőzte Bocsarovot, és Bucholz-számítással első lett. Holtversenyes társa, Alekszander Halifman remek tisztáldozattal kényszerítette feladásra a sokáig vezető s végül bronzérmes Szergej Volkovot. Az első hét helyezett harcolta ki a jogot a Moszkvában decemberben megrendezendő szuperbajnokságra.

A legmagasabb értékszámú résztvevő, Jevgenyij Barejev lett az első a Kazanyban megrendezett viadalon. Barejev a kilencedik játéknapon a papírformának megfelelően világossal legyőzte Bocsarovot. A világos huszárok remek összjátéka a bajnoki címet eredményezte a moszkvai nagymester számára.

Barejev nem tudta megőrizni veretlenségét, Kobalija elleni veresége némileg megrendítette őt magabiztosságában. Barejev hosszú ideig a 2700 Élő-pontosok klubjának tagja volt, 2003-ban 2734 volt a pontszáma. A Kaszparovval 2000-ben és Lékóval tavaly vívott világbajnoki döntőn Vlagyimir Kramnyik szekundánsa volt. Korábban soha nem nyert bajnokságot.

Az 1999-es Las Vegas-i világbajnokság győztese, Alekszandr Halifmannak nem kedvezett a Bucholz-számítás, hiába nyert parádés partit Szergej Volkovval szemben. A sötét királyállást szétromboló tisztáldozatáért négy gyalogot is kapott cserébe, s legszebb napjaira emlékeztető technikával érvényesítette anyagi előnyét. Halifman megőrizte veretlenségét. A sokáig vezető Volkov kénytelen volt beérni a bronzéremmel.

Az első hét helyezett mellett a tavalyi szuperbajnokság második és harmadik helyezettje, Alekszandr Griscsuk és Alekszej Drejev kapott meghívót a decemberi moszkvai gálára, Peter Szvidlernek és Alekszandr Morozevicsnek az Élő-pontszámuk biztosítja a részvételt. Az Orosz Sakkszövetséggel történt megállapodás alapján biztosnak látszik Vlagyimir Kramnyik részvétele is a december 2. és 16. közötti szuperbajnokságon.

Az utolsó forduló érdekesebb eredményei:
Halifman (5,5, 2653) - Volkov (6, 2622) 1 - 0
Barejev (5,5, 2688) - Bocsarov (5,5, 2574) 1 - 0
Motylev (5,5, 2675) - Najer (5,5, 2614) döntetlen
Jakovenko (5,5, 2627) - Rublevszkij (5,5, 2645) döntetlen
Korotylev (5, 2604) - Tyimofejev (5, 2661) döntetlen
Zvjagincev (5, 2659) - Sarijazdanov (5, 2592) 1 - 0
Galkin (5, 2598) - Alekszejev (5, 2625) döntetlen

A bajnokság végeredménye:
Bajnok: Jevgenyij Barejev (2688) 6,5 pont
2. Alekszandr Halifman (2653) 6,5
3. Szergej Volkov (2622) 6
4. Szergej Rublevszkij (2645) 6
5. Dimitrij Jakovenko (2627) 6
6. Jevgenyij Najer (2614) 6
7. Alekszandr Motylev (2675) 6
8-9. Zvjagincev és Tomasevszkij (2659) 6
10-15. Kobalija (2614), Bocsarov (2574), Tyimofejev (2661), Korotylev (2604), Alekszejev (2625) és Galkin (2598) 5,5

Halifman,A (2653) - Volkov,S (2622)
Francia védelem [C07]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 c5 4.exd5 Vxd5 5.Hgf3 cxd4 6.Fc4 Vd6 7.0-0 Hf6 8.Hb3 Hc6 9.Hbxd4 Hxd4 10.Hxd4 a6 11.Fb3 Vc7 12.Vf3 Fd6 13.h3 Fe5 14.c3 h6 15.Be1 0-0 16.Fe3 Fd7 17.Be2 Bad8 18.Bae1 Bfe8

Forrás: [origo]

19.Fxh6! Fxd4 20.cxd4 Fc6 21.Ve3 gxh6 22.Vxh6 Hh7 23.Fc2 f6 24.Bxe6 Bxe6 25.Bxe6 Fd5 26.Fxh7+ Vxh7 27.Vxf6

Halifman a tisztáldozatért négy gyalogot is begyűjtött, legszebb napjaira emlékeztetően értékesítette anyagi előnyét.

27...Vb1+ 28.Kh2 Fxe6 29.Vxd8+ Kg7 30.Ve7+ Ff7 31.Ve5+ Kh7 32.Vc7 Vf5 33.f3 Vd5 34.a3 Vb3 35.h4 Kg8 36.Vc8+ Kh7 37.Vc3 Vb6 38.Vc2+ Kg7 39.Vd2 Vc7+ 40.Kh3 Vc4 41.Vg5+ Kh7 42.Vf5+ Kg8 43.Vg5+ Kh7 44.Vf6 Vb3 45.g4 Fd5 46.Kg3 Fc6 47.h5 Vd1 48.Vg6+ Kh8 49.Vh6+ Kg8 50.Ve3 Kf8 51.b4 Fe8 52.h6 Vb1 53.d5 Vd1 54.Ve5 Ff7 55.d6 Vg1+ 56.Kh4 Vh1+ 57.Kg5 és sötét feladta

Barejev,E (2688) - Bocsarov,D
Bogoljubov védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Hbd2 0-0 5.a3 Fe7 6.e4 d5 7.e5 Hfd7 8.b4 a5 9.b5 c5 10.Fb2 cxd4 11.Fe2 Hc5 12.Fxd4 Hbd7 13.a4 Hb6 14.Vc2 Hxc4 15.Fxc4 dxc4 16.Hxc4 b6 17.Bd1 Vc7 18.Hd6 Fb7 19.Fxc5 Fd5 20.Hd4 bxc5 21.H4f5! Fg5 22.0-0 c4 23.Vc3 f6?! 24.f4 Fh6 25.Ve3 fxe5 26.b6 Vd7 27.Vxe5 Bad8 28.Bfe1

Csábítónak tűnt az azonnali 28.Bxd5 is, de 28...exd5 29.Vxd5+ Kh8 30.Hxh6 gxh6 (30...Vxd6?? 31.Vg8+ és fojtott matt.) 31.Vd4+ Vg7 32.Hf7+ Kg8 33.Vxg7+ Kxg7 34.Hxd8 Bxd8 35.Bc1 Bb8 36.Bxc4 Bxb6 37.Bc5 básytavégjátékkal érthetően nem akart Barejev bajlódni.

28...Kh8?

Azonnal vesztett, 28...Bxf5 29.Hxf5 exf5 30.Vc7 c3 31.Be5 Vxc7 32.bxc7 Bc8 33.Bexd5 Bxc7 34.Bd8+ Kf7 35.B1d7+ változat is reménytelen sötét számára.

29.Bxd5! exd5 30.Hxh6 c3

A huszár ütésére, 30...Vxd6-ra 31.Vxd6 Bxd6 32.Hf7+ Kg8 33.Hxd6 nyert volna.

31.b7 c2 32.Hdf7+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa