Vágólapra másolva!
Az első csapatok már megérkeztek a Budapesten jövő hétfőn kezdődő birkózó-világbajnokságra, de természetesen nem városnézéssel múlatják az időt. A nemzetközi élmezőnybe tartozó kubaiak a tatai edzőtáborban a magyar válogatottal készülnek a rajtra.

- Hol tartanak a világbajnokság előkészületei? - kérdeztük Béni István versenyigazgatót.
- Ahogy mondani szokás, már tényleg az utolsó simításoknál. Minden most kerül a helyére, így a Papp László Sportarénában és az akkreditációs helyiségekben is, de például most állítjuk össze a vendégeknek szánt ajándékcsomagokat is.

- A legfrissebb helyzetkép szerint hány ország indul a vb-n?
- Pontos számot nem tudok mondani, mert néhány ország versenyzői esetében vízumproblémák léphetnek fel, s például az előzetesen bejelentkezett Guam és Mikronézia le is mondta a részvételt. Végleges adataink csak akkor lesznek, ha már mindenki befutott. De hozzávetőleg 90-94 országgal számolunk.

- Vannak, akik már megérkeztek?
- Igen, az egyiptomi, a kubai, a katari és a guatemalai válogatott jelenleg a tatai edzőtáborban készül a magyar csapattal együtt. S a FILA, vagyis a Nemzetközi Birkózó Szövetség tisztségviselői közül is többen megérkeztek már.

- A FILA elnöke, a svájci Raphael Martinetti is?
- Ő még nem, majd csütörtökön érkezik.

- Várhatóan mikor lesz a legtöbb munkája a fogadóbizottságnak?
- Az biztos, hogy csütörtökön már sok dolga lesz, befut például a japán, a kínai és a mongol delegáció is. Szombatra pedig szinte már itt lesz a teljes szabadfogású mezőny, hiszen hétfőn ők kezdik a versenyprogramot.

- A magyat csapat hol fog lakni?
- A Hotel Stadionban. A szabadfogásúak végig itt lesznek, a kötöttfogásúak és a nők pedig a mérlegelési napra érkeznek fel Tatáról.