Vágólapra másolva!
Az olimpiai ezüstérmétől megfosztott Gyurkovics Ferenc és a szintén doppingvétséget elkövetett Kecskés Zoltán is elutasította, hogy Ábrahám Attila javaslata alapján genetikai mintát adjon az általa szolgáltatott athéni vizeletminta azonosításához.

A Nemzeti Sporthivatal elnöke szerint a tavalyi játékokon doppingvétségen ért atléták és súlyemelők ily módon tisztázhatnák magukat a terhükre rótt vádak - többek között idegen vizelet leadása - alól. A módszer lényege, hogy a nyálkahártyából vett kenetet összehasonlítják a sportolótól az olimpia alatt nyert vizelet adataival, amiből egyértelműen kiderül, hogy a tesztanyag valóban a mintaadásra kötelezett versenyzőtől származik-e, vagy sem.

"Mi már 13 hónapja kértük, hogy az Athénban tárolt B mintámat DNS-vizsgálattal egybekötve analizálják, ám furcsa módon a NOB megfelelő szabály hiányára hivatkozva ezt visszautasította" - mondta az olimpiai ezüstérmétől megfosztott Gyurkovics Ferenc. "De a CAS, a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is visszadobta az ügyemet azzal a sajátos magyarázattal, hogy kicsúsztunk a határidőből, holott ez nem volt igaz. A CAS-nak küldött levelünkben ugyancsak kértük a DNS-vizsgálatot, de beadványunkkal nem kívántak foglalkozni. Folyamatosan falakba ütköztünk, erre fel most, 13 hónap múltával áll elő a Nemzeti Sporthivatal a javaslatával... Erre azt mondhatom: hétfő óta, amikor is hivatalosan bejelentettem, hogy abbahagyom a súlyemelést, én már civil ember vagyok"

"Forduljanak az ügyvédemhez, az ügyben ne engem, hanem szakembereket kérdezzenek!" - zárta rövidre válaszát Kecskés Zoltán, akit az athéni olimpiáról, közvetlenül a versenye előtt, szintén pozitív vizeletminta miatt zártak ki.

Pál T. Gábor, az athéni aranyérmétől megfosztott kalapácsvető Annus Adrián és diszkoszvető Fazekas Zoltán sajtótitkára az MTI-nek azt mondta, mivel jogi természetű ügyről van szó, Eva Maria Barki, a két atléta ügyvédje jogosult nyilatkozni. A távirati irodának a Bécsben élő ügyvédnőt nem sikerült elérnie.

Az NSH bízik abban, hogy a megvádoltak élnek a mintaazonosítás lehetőségével: "Ugyanakkor, ha az érdekeltek közül valaki esetleg visszautasítja az ajánlatot, annak oka mindenki számára egyértelmű, hiszen lépésükkel tulajdonképpen már önmagukat vádolnák meg, ami egyenlő a beismeréssel" - áll az NSH közleményében.

Ábrahám Attila megfontolásra javasolta a MOB-nak és a sportszövetségeknek, hogy az olimpiára kikerülő sportolóktól vetessenek le genetikai azonosításra alkalmas mintát, miáltal a jövőben elejét lehetne venni az athénihoz hasonló doppingbotránynak. Az NSH felkérte a Magyar Olimpiai Bizottságot, járjon el a NOB-nál, hogy az összehasonlítás céljából álljanak rendelkezésre az athéni vizeletminták, Schmitt Pál MOB-elnök pedig megígérte, hogy megteszi a szükséges lépéseket.