Vágólapra másolva!
Majoros István vereséget szenvedett a koreai Park Eun Csoltól a budapesti birkozó-világbajnokság elődöntőjében, de aztán legyőzte a dán Anders Nyblomot, és ezzel bronzérmet szerzett.

Az olimpiai bajnok Majoros az amerikai Lindsey Durlacherrel találkozott a legjobb 16 között, s a nyitómenetben állóhelyzetből egyik fél sem ért el pontot. Először Majorosnak kellett letérdelnie, de előnyt kovácsolt a hátrányos helyzetből, ugyanis amikor riválisa pörgetni akarta, visszafogott és hárompontos előnyre tett szert.

Fordított helyzetben viszont a kecskeméti klasszis véghezvitte a pörgetést, így simán hozta az első két percet (5-0). A folytatásban ismét akció nélkül telt el az "állóháború". Az amerikai birkózó ezúttal kivédekezte a parterhelyzetet, így vezetést szerzett. Csakhogy Majoros leutánozta teljesítményét és egyenlített (1-1), egyúttal megnyerte a mérkőzést. A negyeddöntőben az azeri Rovsan Bajramovval találkozik a magyar klasszis.

A 2000-ben Európa-bajnok magyar versenyzőnek az orosz Gejdar Mamedalijev után egy másik nagy vetélytársa is vereséget szenvedett: a nyolcaddöntőben a címvédő lengyel Dariusz Jablonski kapott ki. Majoros ugyanakkor nagyszerű formát mutatott, hiszen első két mérkőzésén egyetlen akciót sem tudtak végrehajtani rajta.

A tavalyi olimpia aranyérmesének az azeri Rovsan Bajramov állt útjába a negyeddöntőben, amelynek első percében állásból nem született akció. A sorsolás a magyarnak kedvezett, így az azeri térdelt le először, amit Majoros egy pörgetéssel kihasznált. A félperc letelte után a kecskeméti versenyző került parterbe és a korábbi mérkőzéseihez hasonlóan remekül védekezett, Bajramov pedig tehetetlen volt, ami 2-0-s magyar részsikert jelentett.

A második két perc első felének koreográfiája az első szerint alakult, így ismét a térdelés döntött. Ezúttal Majorost küldte le a bíró először. A fordított emelést ugyan ezúttal sem tudta megoldani ellenfele, de a földön remekül összefogta riválisát és elindított egy nagy ívű dobást, a magyar klasszis azonban a levegőben gyönyörűen kifordult az ölelésből és talpon termett, majd állásból - talán az ovációtól hajtva - rögtön támadott.

Azonban csak fél sikerrel, mert dobására egy pontot kapott, Bajramov pedig rögtön mögé került (1-1). Majoros ezúttal is bizonyította, hogy földharcban szinte ellenállhatatlan és egy tőle megszokott pörgetéssel megnyerte a menetet és a meccset. A döntőbe jutásért a dél-koreai Park Eun Csol következett, és az első menetben Majoros nyert 2-1-re, aztán a másodikban mindkét versenyző kivédekezte a fordított emeléses fél percet és ez azt jelentette, hogy az ázsiai egyenlített.

Következett a harmadik két perc és újra a földharc döntött. A koreai kezdhette a pontgyűjtést és miután Majoros keze beakadt ellenfele kezébe, így hamar 3-0-s előnyre tett szert, amit Majoros nem tudott behozni, így olimpiai bajnokunk a harmadik helyért küzdhetett.

A Kecskeméti TE versenyzője a bronzéremért a dán Nyblam Anderszsal csapott össze a Papp László Arénában, ahol a hétköznapok után alaposan benépesült a lelátó. Köszönhető volt mindez olimpiai bajnokunk remek szereplésének, aki magabiztosan birkózott a nap folyamán, egyedül a koreai ellenfele akadályozta meg a fináléba jutástól.

Az első menetben egy perc után 0-0-t mutatott az eredményjelző és a korongfeldobás után Majoros lett a kedvezményezett, így ő kezdhette meg a földharcot. Parádésan pörgetett, így 4-0-ra nyerte az első két percet. A szünetben Komáromi Tibor szövetségi kapitány a szőnyeg szélén csak annyit mondott tanítványának, így tovább.

55 kilós versenyzőnk megfogadta a mesteri utasítást, hajtotta, űzte a dán fiút, ám ismét jöhetett a földharc. A dán kezdhette volna előnyösebb pozícióból a csatát, ám Majoros kiválóan védekezett és mögé ment ellenfelének majd meg is pörgette, és egyértelművé vált fölénye. A második etapot is megnyerte a magyar birkózó, és így az ő nyakába akasztották a bronzérmet.

A győztes találkozó után röviden értékelt az [origo]-nak: "Nehéz volt a mai nap, sőt azt mondom a felkészülés is, mert egyik edzőtáborról a másikra jártunk az elmúlt hónapok folyamán. Sajnos az idén több sérülésem is volt, ezeken túltettem magam, ám ma délelőtt a norvég fiú ellen kicsit meghúztam a derekam, de nem foglalkoztam vele. Mentem előre, ez azonban a koreai fiú ellen kevés volt, viszont nagyon büszke vagyok a világbajnoki bronzérmemre, mert ilyen medálom még soha nem volt.

- Nem nyomaszotta a túlságosan nagy elvárás hazai közönség előtt?
- Dehogynem, de próbáltam kizárni a külvilágot, foghatnám bármire is a dolgot, ám a tervem sikerült, éremmel távozom a Papp László Arénából, és nagyon boldog vagyok.

- Lesz folytatás?
- Hadd ne válaszoljak most erre a kérdésre, friss az élmény a világbajnoksággal kapcsolatban, és egy ilyen döntést mindig komolyan meg kell fontolni. Az biztos, többet nem szeretnék ennyit fogyasztani rengeteg volt ez a tizenegynéhány kilogramm.

A hölgyeknél Letkó Petra 72, míg Soós Petra 67 kilogrammban kiesett a versenyből. Holnap a kötöttfogású férfiak veszik birtokba az Arénát és közel 9000 embert várnak a szervezők, van kiért szorítanunk. 66 kilogrammban Füredi Levente egy brazil fiúval kezd, 74 kilogrammban Horváth András ausztrál riválist kapott, míg Bárdosi Sándor 84 kilóban izraeli birkózó ellen vívja a nyitómérkőzést. Komáromi Tibor szövetségi kapitány azt mondta, hogy a sorsolás kedvező és mindenki viszonylag jó ágra került.

Eredmények:
férfi kötöttfogás, 55 kg:
1. Hamid Sourianreyhanpour (Irán)
2. Park Eun Csol (Koreai Köztársaság)
3. Majoros István (Magyarország) és Jermek Kuketov (Kazahsztán)

döntő:
Sourianreyhanpour - Park 2-0 (2-1, 4-3)

a 3. helyért:
Majoros - Anders Nyblom (Norvégia) 2-0
Kuketov - Lazaro Rivas (Kuba) tusgyőzelem az első menetben

nők, 67 kg:
1. Meng Li-li (Kína)
2. Martine Dugrenier (Kanada)
3. Jelena Perepelkina (Oroszország) és Katie Downing (Egyesült Államok)
...8. Soós Rita

döntő:
Li-li - Dugrenier 2-0 (3-1, 2-1)

a 3. helyért:
Perepelkina - Gelegjamts Naranchimeg (Mongólia) 2-0
Downing - Ashlea McManus (Nagy-Britannia) 2-0

72 kg:
1. Iris Smith (Egyesült Államok)
2. Hamagucsi Kioko (Japán)
3. Szvetlana Szajenko (Ukrajna) és Anita Schätzle (Németország)
...19. Lenkó Petra

döntő:
Smith - Hamagucsi 2-1 (3-1, 1-1, 2-1)

a 3. helyért:
Szajenko - Csiao Vang (Kína) 2-1
Schätzle - Stanka Zlatev (Bulgária) tusgyőzelem a harmadik menetben

[origo] / (MTI)