Vágólapra másolva!
A világranglista élén álló, első helyen kiemelt Marija Sarapova kínos vereségtől menekült meg saját közönsége előtt a moszkvai nemzetközi tenisztornán: riválisa, a német Anna-Lena Grönefeld már 6:1, 4:2-re vezetett, amikor bal bokája kifordult, és nyerő helyzetben feladta a mérkőzést. A férfiaknál világelső Roger Federer megsérült, így legalább két hetet ki kell hagynia.

A nők mezőnyében a harmadik helyen kiemelt francia Mary Pierce bejutott a legjobb nyolc közé, az ötödikként rangsorolt svájci Patty Schnyder viszont nem járt sikerrel, mivel a hazai közönség előtt szereplő Jelena Lihovcevától vereséget szenvedett. A férfiaknál az első helyre rangsorolt Nyikolaj Davigyenko és Dominik Hrbaty is kiesett.

Roger Federer sérülés miatt lemondta a részvételt a Mester-sorozathoz tartozó jövő heti madridi tenisztornán, és a spanyolországi versenyt követő bázeli viadalon sem tud játszani. A férfi világranglistát vezető svájci extraklasszisnak a szerdai edzésén meghúzódott a bokaszalagja. Az orvosok szerint legalább két hetet kénytelen kihagyni. A teniszező elmondta, legkésőbb a november 13-án kezdődő sanghaji Mester-versenyen mindenképpen pályára szeretne lépni.

Moszkvai eredmények:
nők (650 ezer dollár):
Sarapova (orosz, 1.) - Grönefeld (német) 1:6, 2:4-nél a Grönefeld bokasérülés miatt feladta
Miszkina (orosz, 6.) - Maleeva (bolgár) 2:6, 6:4, 6:2
Zvonarjeva (orosz) - Kirilenko (orosz) 6:2, 6:3
Pierce (francia, 3.) - Pennetta (olasz) 4:6, 6:2, 6:3
Lihovceva (orosz) - Schnyder (svájci, 5.)

férfiak (1 millió dollár összdíjazás):
Juzsnij (orosz, 3.) - Dlouhy (cseh) 6:4, 6:3
Rusedski (brit, 5.) - Llodra (francia) 6:3, 6:1
Saulnier (francia) - Hrbaty (szlovák, 2.) 4:6, 6:3, 6:3
Kunyicin (orosz) - Santoro (francia) 6:4, 6:4
Mirnyij (fehérorosz, 4.) - Gabasvili (orosz) 4:6, 6:3, 6:1
Kiefer (német, 6.) - Mayer (német) 6:4, 6:3
Bracciali (olasz) - Davigyenko (orosz, 1.) 3:6, 6:4, 6:4
Andrejev (orosz, 7.) - Clément (francia) 6:2, 6:4

Stockholmi eredmények:
1. forduló:
Ancic (horvát, 4.) - Beck (szlovák) 7:6 (7-2), 6:4
Ch. Rochus (belga) - Acasuso (argentin) 6:3, 6:7 (4-7), 6:2
O. Rochus (belga, 5.) - Niemeyer (kanadai) 6:2, 6:4
Waske (német) - Behrend (német) 7:5, 6:4
Björkman (svéd) - Moodie (dél-afrikai) 6:4, 6:2

nyolcaddöntő:
Th. Johansson (svéd, 1.) - Spadea (amerikai) 6:3, 6:4
Sanguinetti (olasz) - Bastl (svájci) 5:7, 6:4, 6:4

Bécsi eredmények:
1. forduló:
Melzer (osztrák) - Gaudio (argentin, 2.) 6:7 (4-7), 6:3, 7:5
Ljubicic (horvát, 4.) - Calleri (argentin) 6:4, 6:3
Moya (spanyol) - Phau (német) 7:5, 6:4

nyolcaddöntő:
Robredo (spanyol, 5.) - Minar (cseh) 7:6 (7-4), 6:4