Vágólapra másolva!

Szívpanaszai miatt vonul vissza a bobos

Christoph Langen bejelentette visszavonulását. A kétszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok, négyszeres összetett Világ Kupa-győztes német bobos szívpanaszai miatt kényszerült pályafutása befejezésére.

A 43 éves versenyző a 2006-os torinói ötkarikás játékok után szerette volna befejezni a versenyszerű sportolást, de az orvosok már nem engedik rajthoz állni.

Langen tavaly szívinfarktust kapott és egy évig nem edzett. Idén elkezdte az olimpiai felkészülést, de a vizsgálati eredmények után belátta, hogy nincs értelme a folytatásnak.

"Torinói olimpiai bajnokként szerettem volna visszavonulni, de a szervezetem már nem bírja a fokozott terhelést" - mondta Langen. "Nem akarok hősi halott lenni, ezért befejezem."