Vágólapra másolva!
Gunda Niemann-Stirnemann nem gondol a visszavonulásra, noha egyes lapok szerint ezt napokon belül bejelenti, mivel a világklasszis gyorskorcsolyázónő influenzája miatt nem áll rajthoz a német válogatottak szezon előtti tesztelésén.

A 19-szeres világbajnok versenyző 19 hónapja nem indult versenyen, mivel az előző szezont sérülés miatt ki kellett hagynia.

"Ez butaság. Eszemben sincs abbahagyni, jobb formában vagyok, mint a 2003/2004-es szezon hasonló időszakában voltam" - mondta az elmúlt évszázad legjobb gyorskorcsolyázónőjének választott versenyző. "Március óta készülök a visszatérésre, a betegségem miatt tíz napig nem tudtam edzeni, de ezt a lemaradást hamar behozom."

Niemann-Stirnemann saját bevallása szerint állóképességének javítása érdekében nyáron 8000 kilométert kerékpározott.

Forrás: EPA

A gyorskorcsolyázónő a német szövetséggel kötött megállapodás értelmében kizárólag 5000 méteren készül. Ő az egyetlen a német csapatban, aki megkapta ezt a rendkívüli lehetőséget, viszont a 2006-os torinói olimpián csak akkor állhat rajthoz, ha Berlinben megnyeri az országos bajnokságot.

Niemann-Stirnemann mindenképpen ott lesz az ötkarikás játékokon. Amennyiben nem szerez kvótát, a német állami televízió, a ZDF szakkommentátoraként dolgozik majd.