November 8-án lejár a THG-doppingbotrányban 2003 végén elsők között eltiltott Dwain Chambers kétéves eltiltása, de az angolok Európa-bajnok sprintere egyelőre nem kapja vissza a versenyzései engedélyét.

Forrás: EPA
Megnézem, mit rejt!
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályai értelmében Chambersnek át kell esnie négy negatív eredményt hozó doppingvizsgálaton, hogy újra versenyezhessen, s az első három ellenőrzés esetében ezek között legalább négy hónapos időintervallumnak kell eltelnie.
A 100 méteres síkfutás 2002-es Európa-bajnoka csupán idén márciusban jelezte hivatalosan, hogy kétéves eltiltása lejárta után visszatérne az atlétikai pályákra, így az első vizsgálatot csak ekkor ejtették meg. Másodszorra augusztusban ellenőrizték, a harmadik tesztre decemberben kerülhet sor, majd jöhet a negyedik, amelyre azonban már nem kell négy hónapot várnia.
A 27 éves Chambers leghamarabb így 2006 februárjában indulhat újra versenyen. Azt azonban még nem döntötte el, hogy valóban az atlétikai pályára tér-e vissza, vagy az amerikai futballban próbál szerencsét. A nyarat Kaliforniában a Chabot Junior College csapatánál töltötte, s továbbra sem tett le arról a gyermekkori álmáról, hogy megméresse magát az NFL-ben. Amint menedzsere, Mark Brodie elmondta, Chambers már most kiváló erőállapotban és remek hangulatban van, s mindkét sportban megállná a helyét.
Chamberst 2003 augusztus elsején a németországi Saarbrückenben ellenőrizték versenyen kívül, s a vizsgálat a tetrahidrogesztrinon nevű doppingszert mutatta ki a szervezetében. Mindez azonban a THG-botránnyal együtt csak októberben vált ismertté, így a sprinter indulhatott az augusztusi párizsi vb-n, amelyen a brit 4x100-as váltóval - Marlon Devonish, Christian Malcolm és Darren Campbell társaságában - a második helyen végzett az amerikai kvartett mögött.
Az IAAF (Nemzetközi Atlétikai Szövetség) 2004 áprilisában elvette a britektől az ezüstérmet, és törölte Chambers további két eredményét is, a vb-n a 100 m döntőjében a negyedik helyét, valamint az egy hónappal későbbi monacói Grand Prix-fináléban elért negyedik helyét is.
Chambers 100 méteren az 1998-as budapesti Eb-n 2., az 1999-es sevillai vb-n 3., a 2000-es sydneyi olimpián 4., a 2001-es edmontoni vb-n 5. volt, majd 2002-ben a müncheni Eb-n aranyérmes lett. Legjobb időeredménye 100-on 9,87 mp, amit 2002-ben futott, s ezzel - holtversenyben az ugyancsak brit Linford Christie-vel - Európa-csúcstartó.
Fábik Tibor
[origo]
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?