Vágólapra másolva!
Beer Shevában, a 6. sakkcsapat-világbajnokság hatodik fordulójában az éllovas kínai válogatott legyőzte a címvédő ukrán csapatot. A félpontos hátrányban levő orosz együttes az örmény gárdát fosztotta meg veretlenségétől. A meglehetősen mérsékelt teljesítményt nyújtó grúzok megszerezték első győzelmüket. Az amerikai válogatott 4-0-s nyerése papírformának is mondható a kínai női együttessel szemben.

A vasárnapi szabadnap után folytatódott a pontvadászat a csapat-világbajnokságon. A viadal meglepetéscsapata, a kínai válogatott megszerezte ötödik győzelmét, a címvédő ukránok harmadik vereségüket szenvedték el. A vb előtt még nem gondoltuk volna, hogy rangadónak számít majd az ukrán-kínai párharc. Az ukrán kapitány váratlan húzott, kihagyta az együttesből az éltáblás Vaszilij Ivancsukot. A világranglista ötödik helyezettjét helyettesítő exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov a szicíliai védelem Najdorf változatában csatázott Bu Xiangzhivel, és meglepő módon sötét megelőzte ellenfelét a király elleni támadásban. Ponomarjov lebecsülte Bu támadását, de a tisztáldozat után már rádöbbent, hogy nagy a veszély. Nagy szerencséjére a kínai sakkozó örökös sakkot tartott a könnyű nyerés helyett.

A második táblán nagy küzdelem után remi lett a parti, Zhangnak kellett vigyáznia Volokityinel szemben. A harmadik emberek összecsapása döntötte el a mérkőzés sorsát, Ni Hua lendületes támadással nyert Mojszejenko ellen. A szicíliai védelem Najdorf változatában a 70-es évek divatos folytatásában osztozott meg a ponton Zhang Zhong és Karjakin. A sorsolás szeszélye folytán a világbajnoki címért az orosz és a kínai csapat az utolsó fordulóban mérkőzik meg egymással. Szvidlerék szabadnaposok a hetedik játéknapon, majd a kínai nők ellen játszanak.

Az orosz válogatott megpróbál lépést tartani a kínai férfi együttessel. Peter Szvidler vezetésével legyőzték az örményeket, de félpontos hátrányuk megmaradt. Az első két táblán érdekes küzdelmeket láttunk, logikus végkifejlet volt a két remi. Alekszandr Griscsuk azonban esélyes állást remire rontott. Ismét Jevgenyij Barejevnek köszönhetik a végső győzelmet. A két gyengén muzsikáló csapat meccsén a grúzok nyertek, az amerikai gárda a maximális győzelemmel javított helyzetén.