Vágólapra másolva!
Az országos bajnokság és a Magyar Kupa után a hét végén a Láng Sportcsarnokban rendezik meg a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságát, amelyen a versenyzők ezúttal kisebb kötöttségek mellett szabadgyakorlatot is bemutatnak, egyfajta showműsorral meglepve a nézőket.

A hét végi mesterfokú bajnokságra hagyományosan az országos bajnokság elért helyezései alapján kvalifikálja magát hat felnőtt és tíz junior versenyző, akik ezúttal korcsoporttól függetlenül azonos mezőnyben szerepelnek. Mégpedig idén kötéllel, szalaggal, buzogánnyal mutatnak be gyakorlatokat, valamint szabadgyakorlattal is készülnek.

Utóbbira már csak azért is szükség van, mert a már említett három szer mellett a felnőttek idén még labdával, a juniorok pedig karikával versenyeznek a nemzetközi szövetság által meghatározott rotációs elv szerint. A két eltérő szert azonban a mesterfokú bajnokságon az összevetés miatt értelemszerűen nem lehet műsorba iktatni.

A versenyen elindul az országos bajnok Kiss Katalin, valamint a Magyar Kupán győztes Benyó Fruzsina is, bár utóbbi részvétele szerda estig kétséges volt. "Bevallom, hogy a szezon végére nagyon elfáradtam, de az edzőimmel végül közösen úgy döntöttünk, hogy elindulok a mesterfokú bajnokságon. Főleg a szabadgyakorlat miatt várom a versenyet, a Flashdance egyik új feldolgozására találok ki valamit" - árulta el Benyó Fruzsina.

Kiss Katalin szerdán még nem tudta megmondani, hogy pontosan milyen szabadgyakorlattal rukkol ki, de megígérte, hogy az övé is látványos lesz. "A versenyt én is a szabadgyakorlat miatt várom a legizgatottabban, mert ez valójában egy kis showműsor, amelyben a dresszünkre sem vonatkoznak az egyébként szigorú megkötések, kiengedhetjük a hajunkat, s abszolút felszabadultan tornászhatunk. Emellett persze az is fontos szempont számomra, hogy tavaly én nyertem a mesterfokú bajnokságot, és természetesen szeretném megvédeni a címemet" - mondta el Kiss Katalin.

Forrás: [origo]
Kiss Katalin a karikát a hét végén kivételesen otthon hagyhatja

Az első napon az egyéni összetett versenyt rendezik, amelyben mind a tizenhat versenyző négy gyakorlatot (kötél, buzogány, szalag, szabad) mutat be. A másnapi szerenkénti döntőkre az egyéni összetettben elért eredmények alapján kvalifikálja magát a szerenként legjobb nyolc versenyző. A szabadgyakorlat fináléjában az első helyezett tornász megkapja a Berczik Sára vándordíjat.

Berczik Sára nemzetközi hírű mozdulatművész, pedagógus, a magyarországi ritmikus gimnasztika létrehozója volt; s a róla elnevezett alapítvány céljának tekinti egyedülálló szakmai örökségének ápolását.

A Tippmix Kupáért kiírt mesterfokú bajnokság programja a Láng Sportcsarnokban (XIII. Rozsnyai u. 4.)
szombat: 15.00 - egyéni összetett
vasárnap: 11.00 - szerenkénti döntők

Fábik Tibor