Vágólapra másolva!
A címvédő orosz Marija Sarapova három játszmában legyőzte a világelső amerikai Lindsay Davenportot a női teniszezők hárommillió dollár összdíjazású WTA-világbajnokságán, Los Angelesben, s ezzel mind ő, mind riválisa bejutott a szombati elődöntőbe.

Mindketten két győzelemmel állnak a Zöld csoportban, amelynek másik két tagja - a svájci Patty Schnyder és a szintén orosz Nagyja Petrova - már nem tudja behozni a hátrányát.

eredmények, Zöld csoport
Sarapova (orosz, 3.) - Davenport (amerikai, 1.) 6:3, 5:7, 6:4
Schnyder (svájci, 6.) - Petrova (orosz, 7.) 6:0, 5:7, 6:4

a csoport állása: 1. Sarapova 4 pont/2 mérkőzés, 2. Davenport 4 pont/3 mérkőzés, 3. Schnyder 2/3, 4. Petrova 0/2

A negyedik helyen kiemelt francia Amélie Mauresmo két sima szettben nyert az orosz Jelena Gyementyjeva ellen. Ezzel egyrészt a Fekete csoportban is eldőlt, hogy mely két játékos jut a négy közé, másrészt az is biztossá vált, hogy Davenport zárja az évet - pályafutása során immár negyedszer - a világranglista első helyén.

Mauresmo sikerével az élre került a Fekete kvartettben, s ugyanúgy négy pontja van, mint honfitársának, Mary Pierce-nek, így riválisaik - a belga Kim Clijsters és Gyementyjeva - már nem tudják behozni a lemaradásukat. A US Open-győztes Clijstersnek legalább a négy közé kellett volna jutnia ahhoz, hogy letaszítsa a trónról Davenportot.

eredmény, Fekete csoport
Mauresmo (francia, 4.) - Gyementyjeva (orosz, 8.) 6:2, 6:3

a csoport állása: 1. (már elődöntős) Mauresmo 4/2 (4-0), 2. (már elődöntős) Pierce (francia, 5.) 4 pont/2 mérkőzés (4-1), 3. Clijsters (belga, 2.) 0/2 (1-4), 4. Gyementyjeva 0/2 (0-4)

A csoportokban mindenki egyszer-egyszer játszik riválisaival, majd az első kettő jut a szombati elődöntőbe.