Vágólapra másolva!
Amélie Mauresmo nyerte a francia házidöntőt a Los Angelesben zajló nőitenisz-világbajnokságon, miután a fináléban három játszmában legyőzte Mary Pierce-t.

Az első játszma 5-5 után dőlt el, amikor Pierce elvette Mauresmo adogatását, majd hozta a sajátját, és ezzel besöpörte a szettet. A másodikban Mauresmo kezdett jobban, és már 4-1-re vezetett, de Pierce egyenlített, végül a rövidítés döntött. Mauresmo már az elején brékelt, és meg is tartotta az előnyt, így következhetett a döntő játszma.

A szett elején mindketten elvesztették az adogatójátékukat, és 4-4-ig fej fej mellett haladtak, ekkor Mauresmo brékelt, vagyis a mérkőzésért szerválhatott. A nagy lehetőség kapujában azonban megremegett a keze, és 0-40-re állt, de ekkor Pierce hibázott sorozatban ötször, Mauresmo pedig pályafutása legnagyobb sikerét ünnepelhette a győzelemmel.

"Ez életem egyik legnagyobb és legmeghatóbb pillanata" - mondta a mérkőzés után Mauresmo. "Büszke vagyok arra, amit véghezvittem, különösen azért, mert akkor is küzdöttem, amikor nem ment a játék. Régóta vártam erre a sikerre, de megérte, mert nagyon jó érzés."

"Mindent megtettem, amit tudtam, ennyire futotta" - ezek már Pierce szavai. "Mauresmo nagyon motivált vált, akarta ezt a győzelmet, és sokkal jobban játszott, mint a csoportmeccsen, amikor legyőztem. Tudta, hogy jól és agresszívan kell játszania, ha nyerni akar, és így is tett."

Mauresmónak ez volt a negyedik tornagyőzelme idén, korábban Antwerpenben, Rómában és Philadelphiában nyert, emellett három másik döntőben szerepelt. Pierce is remek évet zárt, Moszkvában és San Diegóban mindenkinél jobb volt, a Roland Garroson és a US Openen pedig csak egy győzelem választotta el a diadaltól, csakúgy mint Los Angelesben. Mauresmo harmadikként, honfitársnője ötöddiként zárja az évet a világranglistán.

döntő, egyes:
Mauresmo (francia, 4.) - Pierce (francia, 5.) 5:7, 7:6 (7-3), 6:4

páros:
Lisa Raymond, Samantha Stosur (amerikai, ausztrál, 2.) - Cara Black, Rennae Stubbs (zimbabwei, ausztrál, 1.) 6:7 (5-7), 7:5, 6:4