Vágólapra másolva!
Hanti-Manszijszkban az örmény Levon Aronyian nyerte a sakk Világkupát. A rapid rájátszásban Aronyian mindkét játszmát megnyerte az ukrán exvilágbajnok, Ruszlan Ponomarjov ellen. Az egykori junior világbajnok 23 éves örmény nagymester eddigi pályafutása legnagyobb sikerét érte el, veretlen maradt, + 18,2 Élő-pontot is gyűjtött a 100 ezer dolláros első díja mellé. Ponomarjov közel hároméves hullámvölgy után szerepelt sikerrel. A francia Etienne Bacrot lett a harmadik, kölcsönös hibák után győzte le az orosz Alekszandr Griscsukot. A norvég Magnus Carlsen kettős vereséget szenvedett az amerikai Gata Kamskytól, 15 évesen azonban kiharcolta a világbajnok-jelölti címet. Carlsen 2570 Élő-pontjával 2702-es teljesítménnyel dicsekedhet, +25,6 Élő-pontot is szerzett.

A sakkrajongók 21 napig a szibériai olajvárosból érkező hírekre figyeltek. November 27-én 128 résztvevővel kezdődött meg a sakk Világkupa, december 17-én az utolsó felvonással, a rapid rájátszásokkal befejeződött a remek viadal. Az örmény Levon Aronyian kiegyensúlyozott teljesítménnyel, veretlenül nyerte meg a versenyt. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov az első rapid parti megnyitásában nagy hibát követett el, gyorsan tisztet vesztett. Aligha dicsérhetjük meg az exvilágbajnokot, hogy 40 lépésen keresztül játszotta a már leegyszerűsödött, tiszthátrányos állást. A második játszma kissé hullámzó volt, de Aronyian már nem engedte ki a kezéből az első helyet, minőségáldozattal biztosította összekötött szabadgyalogjainak előrenyomulását.

A harmadik helyért vívott mérkőzésen a francia Etienne Bacrot szépen túljátszott az orosz Alekszandr Griscsukot, majd vezérével aláaknázott mezőre lépett. Szerencséjére Griscsuk nem használta ki a bakit. A vesztés után az orosz már nem tudott egyenlíteni, negyedikként zárta a viadalt. Az ötödik hely is orosz sakkozónak jutott, Jevgenyij Barejev az izraeli Borisz Gelfandra mért vereséget. A Világkupa nagy sztárja, a 15 éves norvég csodagyerek, Magnus Carlsen kettős vereséget szenvedett a rapid partikban az amarikai Gata Kamskytól, de nagyon boldog lehet, hiszen szenzációs sikert ért el.

A Világkupa eredményei:
A döntő:
Ponomarjov (ukrán, 2704) - Aronyian (örmény, 2724) 1 - 3 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 - 1)

A 3. - 4. helyért:
Bacrot (francia, 2725)
- Griscsuk (orosz, 2720) 2,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, döntetlen)

Az 5. - 6. helyért:
Gelfand (izraeli, 2727) - Barejev (orosz, 2675) 1,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, döntetlen)

A 7. - 8. helyért:
Rublevszkij (orosz, 2652)
- Gurevics (belga, 2652) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

A 9. - 10. helyért:
Carlsen (norvég, 2570) - Kamsky (amerikai, 2690) 1 - 3 (1 - 0, 0 - 1, 0 - 1, 0 -1)

A 11.- 12. helyért:
Malahov (orosz, 2670)
- Vallejo Pons (spanyol, 2674) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)

A 13. - 14. helyért:
Van Wely (holland, 2648) - Drejev (orosz, 2694) 1,5 - 2,5 (1 - 0, 0 - 1, döntetlen, 0 - 1)

A 15. - 16. helyért:
Szakajev (orosz, 2668) - Lautier (francia, 2679) 3,5 - 3,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 0 - 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

A Világkupa első 16 helyezettjének teljesítményét jól mutatja, hogy miként változtak Élő-pontjaik. Eredményük hű tükre a performance pontszám. (A rapid, illetve villámpartikat nem számolják.)

Aronyian + 18,2 pont, 2811 performance. Az örmény nagymester tíz játszmát nyert meg, tíz partija végződött döntetlennel.
Ponomarjov + 17,6, 2795. Az ukrán exvilágbajnok kilencet nyert, kettőt vesztett 8 döntetlen mellett.
Bacrot - 1, 2702. A francia sakkozó 19 partijából hetet nyert meg, egyszer kapott ki, 11-szer remizett.
Griscsuk + 9,6, 2762. Griscsuknak 23 játszmát kellett vívnia, nyolc győzelem és 11 döntetlen mellett négyet vesztett.
Barejev - 1,8, 2667. Az orosz nagymester 21 partit játszott, hétszer nyert, 12 döntetlent ért el, kétszer kapott ki.
Gelfand + 2,6, 2722. Az izraeli taktikájára jellemző, hogy 29 partiban ült sakkasztalhoz, 11 nyerés, hat vereség mellett 12-öt remizett.
Rublevszkij + 10, 2702, Gurevics - 10,6, 2594, Kamsky - 6,4, 2657, Carlsen + 25,6, 2702, Malahov + 21,8, 2785, Vallejo Pons - 7, 2638, Drejev - 0,2, 2689, Van Wely + 4,6, 2671, Lautier - 11, 2621, Szakajev + 1, 2671 pont.