Vágólapra másolva!
A Magyar Judo Szövetség (MJSZ) vezetése szerdán jutalmazta az esztendő legeredményesebb versenyzőit, köztük az világ- és Európa-bajnokságon egyaránt győztes Braun Ákost. A sportújságírók szavazatai alapján az év legjobb magyar sportolójának választott paksi cselgáncsozó elmondta, hogy ezen a szavazáson ő csak a második helyre számított, az úszó Cseh László mögött.

"Rendkívül sikeres év van mögöttünk, amelyre jólesik visszatekinteni" - fogalmazott bevezetőjében dr. Tóth László, a cselgáncsszövetség elnöke, majd ismertette az eredményeket, s az év világversenyein együttesen hat arany-, kilenc ezüst- és tizenegy bronzérmet szerzett cselgáncsozókat ajándékokkal lepte meg. (Igaz, a debreceni csapat Eb sikereiről, a férfi csapat második, a női együttes harmadik helyéről talán a "bőség zavarában" nem esett szó.)

Az év szenzációja természetesen Braun Ákos teljesítménye volt, hiszen a paksi Atomerőmű SE dzsúdósa a kairói világbajnokságon, valamint a rotterdami Eb-n is aranyérmes lett a 73 kg-os súlycsoportban. Ungvári Miklós a 66 kg-ban a vb-n bronz-, az Eb-n ezüstérmet szerzett, az első felnőtt világversenyén szereplő, még junior korú Mészáros Anett pedig az Eb-n a női 70 kg-ban a harmadik helyen végzett.

Az ifi, illetve junior viadalokon elért eredményeiért elismerésben részesült Juhász Ádám, Farkas Bálint, Hegedűs Dóra, Karakas Hedvig, Gáspár Eszter, a felnőttek között is helytálló Csernoviczki Éva, Perge Ilona, Baczkó Bernadett, Szabó Brigitta és Mészáros Anett, továbbá a fogyatékos dzsúdósok közül Vincze Gábor, Bíró Norbert, Papp Gábor és Nagy Sándorné. A felkészítő edzők Hangyási László, Nagysolymosi Sándor, Németh Ferenc, Kovács Gábor, Keserü József, Németh Endre, Hetényi Antal, Csernoviczki Csaba, Toncs Péter és Ilyés Miklós voltak.

- Van egyáltalán valami hiányérzete, ha visszagondol az évre? - kérdeztük Braun Ákost.
- Egy pici van, mert az ősszel jó lett volna megnyerni a csapat Európa-bajnokságot, és az osztrák ligában is csak ezüstérmes lettem az együttesemmel. Úgy tűnt, hogy az esztendő végén már csak második helyeket gyűjtök, és az Év sportolója választáson magam is csak a második helyre számítottam Cseh Laci mögött. Elvégre neki mégiscsak három vb-érme van, és az úszósport jóval nagyobb médiaérdeklődést kap, mint a dzsúdó. Ezek után felettébb kellemes meglepetés volt, hogy a sportújságírók szavazatai alapján én lettem az első.

Forrás: [origo]
Mészáros Anett, Perge Ilona és Baczkó Bernadett

- Az idei eredmények után milyen célt tűz ki maga elé 2006-ra?
- Biztos akad, aki azt hiszi, hogy majd jövőre is megnyerek mindent, ám a cselgáncsban nem működik az, ami például atlétikában igen. Mert ha ott világbajnokként megint ugyanúgy le tudnám futni a 100 métert, mint egy évvel korábban, akkor tényleg jó esélyem lenne az ismétlésre. Nálunk viszont nincs így...Fel kell készülnöm, hogy jövőre "vadászni" fognak rám, mindenki engem akar majd megverni. Ám én tudom a megoldást, bujkálni fogok, egyáltalán nem indulok el versenyen. Komolyra fordítva, jövőre az év legnagyobb megméretése az Eb lesz, s minden bizonnyal az egyetemi vb-n is szőnyegre lépek, s természetesen ezeken szeretnék az idei eredményeimhez méltóan szerepelni.

- A tavalyi olimpiáról lemaradt, de motorral kiutazott Athénba. Nyilván letett arról a tervéről, hogy a pekingi olimpiára is motorral megy, ugye?
- Azt megígérhetem, hogy így vagy úgy, de ott leszek a 2008-as olimpián is. Persze sokkal jobb lenne versenyzőként, de ha a repülőre nem férek fel, akkor motorral megyek!

Fábik Tibor