Vágólapra másolva!
Nincsenek könnyű helyzetben az év hagyományosan első Grand Slam versenyének szervezői. Legalábbis az ő szintjükön, mert nem olyan gondokkal küzdenek, mint általában a magyarországi világversenyek rendezői, hogy mondjuk milliók hiányoznak a költségvetésből röviddel a rajt előtt. Melbourne-ben egyszerűen arról van szó, hogy tavaly az Australian Openen nagyon magasra került a léc. Sikertörténet lett az ünnepi két hétből, annak ellenére, hogy nem tört meg az átok, megint elmaradt a hazai koronázás.

A férfi egyesben utoljára 1978-ban nyert ausztrál, Mark Edmondson, aki akkor a döntőben a címvédő John Newcombe-ot (egy másik legendás ausztrál) verte 6:7; 6:3; 7:6; 6:1-re. A nőknél 1978 óta várnak a lelkes, örök optimisták hazai bajnokra.

Persze ezen a téren még mindig jobban állnak, mint az angolok, de erre szokták mondani, hogy Wimbledon vagy az Australian Open hazai győztes, akár csak esélyes nélkül is Wimbledon és Australian Open. Ugyanez igaz abban az esetben is, ha hiányos az indulók névsora. Természetesen az az ideális, ha teljes a mezőny, a Top 20-ból mindenki pályára lép és még néhány, a ranglistán már hátrébb csúszott korábbi nagy bajnok is játékra jelentkezik.

A férfiaknál ezúttal meghatározó nevek maradtak le a 128-as tábláról. Olyan közönségkedvencek léptek vissza sérülés miatt, mint a négyszeres bajnok amerikai Andre Agassi, a címvédő orosz Marat Szafin, és az új hullám királya, a spanyol Rafael Nadal.

Távollétükben nehéz elképzelni, hogy ne Federer győzzön, foglalja vissza a trónt Melbourne-ben egy év szünet után. Igaz, a svájcinak nem könnyű az útja a trófea magasba emeléséig. Az első fordulóban ugyan egy szabadkártyás üzbég fiú lehet az áldozata, de a 16 között, a kiemelés alapján az a fiatal francia Gasquet állhat a háló túloldalán, aki tavaly Monte-Carlóban jobbnak bizonyult nála.

A negyeddöntőben a sérülékeny, a Grand Slameken még inkább sötét lónak, mint esélyesnek számító Davigyenko következhet. A 2005-ös ranglistán az ötödik helyen zárt orosz tavaly a negyeddöntőig jutott Melbourne-ben, és meglepetés jelentene, ha ezt most túlszárnyalná. A papírforma szerint a négy között Federer-Hewitt csúcstalálkozó lenne, de az ifjú apa ausztrál egyelőre nincs bombaformában: Adelaide-ben és Sydneyben is idő előtt búcsúzott.

Ráadásul az elődöntőig vezető úton ott áll a brit Murray - a tavalyi Wimbledon óta több mint ígéret -, a német Kiefer (tavaly Wimbledonban csak ő tudott játszmát nyerni a svájci ellen), a spanyol Ferrero, aki nem véletlenül vezette a világranglistát néhány éve vagy a Dohában már jeleskedő francia Monfils, illetve honfitársa, Grosjean. A felsoroltak közül csak egy juthat a négy közé, és még olyan finomságok, érdekességek is vannak, mint például egy nyitó fordulós Grosjean-Philippoussis meccs.

Forrás: EPA

Az alsó ágon Roddick-Nalbandian elődöntő várható a számok alapján, de senki ne lepődjön meg, ha a hajrában már nem találkozik az amerikai vagy az argentin nevével. Roddick akadálypályáján található barátja, a szintén bombaadogató Dent, a 2002-es Australian Open-bajnok Thomas Johansson, a tavalyi US Open szuperszombatján Agassi ellen ötjátszmás elődöntőt játszott Ginepri, a novemberi párizsi mesterveseny győztese, a tehetséges cseh Berdych és a legnagyobbakra is egyre veszélyesebb horvát Ljubicic.

Talán a tábla harmadik negyede a leglyukasabb, Nalbandian mellett Gaudio, Blake, Ancic, Moya, Henman, Robredo rajtol innen. Persze, ez sem rossz névsor, nehéz volna jósolni.

A nőknél még bonyolultabb az esélylatolgatás, legalább nyolcan célba érhetnek. Az első napok valószínűleg Hingisről szólnak majd, kérdés meddig? Akár az első forduló, Zvonarjova a végállomást jelentheti a három év után visszatért svájcinak.

Ha nem, akkor szoríthatunk, mert a 32 között összejöhet egy Pierce-Hingis találkozó. Ez amúgy a tábla alsó fele, itt található még a belga Clijsters, aki a második fordulóban az egyetlen magyarral (a másik három elbukott a selejtezőben), Czink Melindával mérkőzhet, feltéve, hogy a Floridában élő budapesti lány legyőzi a kvalifikációból érkező ellenfelét a nyitó körben.

Mindenképp számolni kell még Mauresmóval, Miszkinával, Schnyderrel és Kuhárszky Zoltán tanítványával, a modellkülsejű szerb tinivel, Invanoviccsal. A tábla felső fele még sűrűbb, igazi sztárparádé jellemzi a névsort.

Tessék belegondolni, hogy a Davenport, Henin-Hardenne, V. Williams, Kuznetsova négyesből csak egy juthat a négy közé, ahol valószínűleg a Sharapova, Petrova, Gyementyjeva, S. Williams kvartettből kap ellenfelet. Tehát ebből a nyolcasból csak egy játszik majd döntőt január 28-án a Rod Laver Arenában. De az még messze van.