Vágólapra másolva!
A linaresi szuperverseny kilencedik fordulójában Lékó Péter 80 lépéses partiban harcolta ki a döntetlent az azeri Tejmur Radzsabov ellen. A vezérindiai védelmű játszmában Radzsabov gyalogot nyert, de nagymesterünk sikerrel feltartóztatta a szabadgyalogot. Lendületbe jött Veszelin Topalov, sötéttel győzött a francia Etienne Bacrot ellen, s már ötvenszázalékos a bolgár világbajnok. Az örmény Levon Aronyian nem bírt Vaszilij Ivancsukkal, a spanyol Francisco Vallejo Pons fél pontot rabolt Peter Szvidlertől. A tizedik játéknapon Lékó-Szvidler és Topalov-Aronyian összecsapások lesznek.

Sok kritikát kapott Lékó Péter a tegnapi döntetlene után, nehéz volt megérteni, hogy sokat ígérő állásban miért kellett megalkudnia. A kilencedik játéknapon sötéttel Péter ismét a vezérindiai védelemre szavazott, a 16. lépésben azonban Tejmur Radzsabov meglepetést tálalt fel.

A korai vezércsere után már közelinek tűnt a megegyezés, amikor nagymesterünk c gyalogja elgyengült, s anyagi hátrányba került. Radzsabov mindent megpróbált, hogy gyalogelőnyét valahogy érvényesítse, Péter pontosan védekezett, a négybástyás végjátékban nem fenyegette veszély a döntetlent, amellyel megőrizte első helyét.

A bolgár világbajnok Veszelin Topalov megnyerte második játszmáját is a linaresi szuperverseny második félidejében. Topalov a szláv védelem egyik küzdelmes változatát választotta, a nyitásban kicsit rosszabbul állt, de a francia Etienne Bacrot nem talált hatásos tervet, gondolkodási ideje pedig gyorsan fogyott.

Világos tétova lépéseivel átengedte a kezdeményezést a bolgár világelsőnek, aki pedig a felkínált eséllyel hibátlanul élt. Topalov a nyeréssel immár ötvenszázalékos. Következő ellenfele az örmény Levon Aronyian lesz, aki világossal csak remizett az előző játéknapon óriási balszerencsével vereséget szenvedő ukrán Vaszilij Ivancsukkal. A remekül, négy partiból 3,5 ponttal kezdő Peter Szvidler nem tud magához térni, Francisco Vallejo Pons nyílt spanyolja ellen tehetetlen volt, unalmas remi született a partiban.

A 9. forduló eredményei:
Radzsabov (azeri, 2700) - Lékó Péter (2740) döntetlen (Vezérindiai védelem, 80)
Aronyian (örmény, 2752) - Ivancsuk (ukrán, 2729) döntetlen (Vezérindiai védelem, 35)
Bacrot (francia, 2717) - Topalov (bolgár, 2801) 0 - 1 (Szláv védelem, 38)
Szvidler (orosz, 2765) - Vallejo Pons (spanyol, 2650) döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)

A verseny állása:
1. Lékó Péter 6 pont
2. Levon Aronyian 5,5
3-5. Tejmur Radzsabov, Peter Szvidler és Veszelin Topalov 4,5
6-7. Vaszilij Ivancsuk és Vallejo Pons 4
8. Etienne Bacrot 3

A verseny táblázata

1.

Vallejo Pons

2650

0

=

=

=

=

1

0

=

=

2.

Szvidler

2765

1

1

0

=

0

1

=

=

0

3.

Bacrot

Forrás: [origo]

2717

=

0

0

0

=

=

=

1

0

4.

Aronyian

2752

=

1

1

1

0

=

=

=

=

5.

Radzsabov

2700

=

=

1

0

=

1

0

=

=

6.

Ivancsuk

2729

=

1

=

1

=

0

0

0

=

7.

Topalov

2801

0

0

=

=

0

1

=

1

1

8.

Lékó Péter

2740

1

=

=

=

1

1

=

=

=



A 10. forduló párosítása:
Lékó - Szvidler
Vallejo Pons - Bacrot
Topalov - Aronyian
Ivancsuk - Radzsabov