Vágólapra másolva!
Egy héttel a lyoni Világkupa után szombaton és vasárnap Németországban, Cottbusban szerepelnek Vk-versenyen legjobb tornászaink.

A Világkupa-sorozat soron következő versenyén öt versenyzőnk próbál szerencsét, a férfiaknál az Európa-bajnok Berki Krisztián lólengésben, a vb-bronzérmes Gál Róbert talajon és ugrásban, Király Roland gyűrűn, Hidvégi Vid lólengésben, a nőknél Gombás Laura ugrásban, gerendán, felemáskorláton és talajon is indul.

A rutinos Berki és Gál esetében egyértelműen a fináléba jutás az elvárás. A múlt hét végén Lyonban Berki lólengésben harmadik, Gál talajon negyedik lett. A két évvel ezelőtti ifi Eb-n lólengésben ezüstérmes Hidvégi ugyancsak beverekedheti magát a döntőbe kerülhet, a legnehezebb dolga a fináléba kerülés szempontjából Királynak lesz.

"Az elmúlt napokban Budapesten készültem, nem mentem le a többiekkel a tatai edzőtáborba, és mennyiségileg jóval többet edzettem, mint általában egy-egy verseny előtt szoktam. Edzőmmel úgy éreztük, ez belefér még a felkészülésbe, hiszen nem most kell a legjobb formát mutatnom. Lyonhoz képest taktikát váltottunk, a selejtezőben a sima, egész fordulatos leugrást teljesítem a dupla fordulatos helyett. Azt pedig majd meglátjuk, hogy a fináléban szükség lesz-e a dupla fordulatosra" - nyilatkozta elutazás előtt Berki Krisztián, Gál Róbert pedig a következőket mondta el: "Én Tatán készültem, főleg az ugrásra erősítettem rá, hiszen szeretnék itt is fináléba kerülni. Jó formában érzem magam, remélem, összejön mind két döntő, és éremmel jövök haza."