Vágólapra másolva!
A vadevezős korszaktól a szegedi vb-ig. Hábl Károlytól Kovács Katiig. Hogyan lett az eszkimókajak olimpiai sportág, és hogyan ültünk bele mi, magyarok.

Egy időszakban a kajakot csak eszkimókajaknak nevezték Magyarországon. Hisz ők készítették az első fából, csontból és bőrből összetákolt kajakot. Ezek a járművek nem versengésre voltak hivatottak, hanem a létfenntartásban, a halászatban segítette az eszkimókat. Az szinte természetes, hogy észak-dél irányú volt e vízijárművek terjedése: előbb a skandinávok ismerték meg őket, aztán a németek, az angolok és így tovább.

Mégis, a történelem egy skót kajakos, bizonyos J. MacGregor nevét jegyezte fel valós rekordteljesítményéért, ő ugyanis az eszkimók mintájára épített kajakjával bebarangolta Angliát, Skandináviát és Németországot is. Hamarosan magyar követője is akadt: dr. Petz István járásbíró, túrakajakos, aki lapos fenekű, cédrus-, fenyő- és jegenyefából készült kajakján az első Duna- Tisza-túrát tette.

Hábl Károly, "Csárli" bácsi kutatásaiból az első verseny időpontját is ismerjük. 1862-ben, amikor még két szigetből állt a Margit-sziget, a Tudományos Akadémiáig tartó kajakversenyt rendeztek a pesti vízimolnárok, révészek, hajósok és halászok számára. Hány éves is akkor a magyar kajak-kenu sport? Maradjunk annyiban, hogy a hazai versenysportot megelőző "vadevezős" korszak a század harmincas éveinek elején kezdődött. Meglehetősen későn, hiszen 1933-ban már megrendezték a sportág első Európa-bajnokságát. Nemcsak az gátolta a sportág honi elterjedését, hogy a kajakok és a kenuk ára meglehetősen magas volt, hanem az is, hogy az evezős szövetség, amelynek "hivatalból" kötelessége lett volna a sportág népszerűsítése, nem kevés arisztokratikus gőggel elzárkózott a sportág felkarolásától. Pedig közben külföldön egyre népszerűbb lett a kajakozás, kenuzás. Internationale Representant des Kanusports (IRK) néven már 1924-ben megalakult a nemzetközi szövetség, s a már említett 1933-as és az azt követő 1934-es EB-nek akkora sikere volt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1934-es athéni kongresszusán felvette a sportágat az olimpia műsorára is. A kajak kenu azóta is az "olimpiai család" tagja.

A berlini olimpiának ugyan már voltak magyar kajakos résztvevői, de felkészültségük még messze elmaradt a világ élvonalától. Ennek ellenére szép lassan kezdett megváltozni a sportág megítélése.