Hatos Gábor bronzérmet szerzett a szabadfogásúak 74 kg-os súlycsoportjában a moszkvai birkózó Európa-bajnokságon, miután a harmadik helyért rendezett mérkőzésen két menetben nyert a francia Anis Gharbi ellen.
Itt mindent megtalál!
Ezt nézze meg!
Sportos linkgyűjtemény az [origo]-n
A magyar versenyző először a török Fahrettin Ozatával szállt szembe, és az elvesztett nyitómenet után két 1-0-ás részsikerrel fordított. Következett az olasz Salvatore Rinella, aki ugyancsak jól kezdett (0-1), ám a folytatásban már Hatos akarata érvényesült (1-0, 2-1).
Az örmény Riszlan Kokajev elleni elődöntő első szakasza a magyarnak sikerült jobban (1-0), de ellenfele két 1-0-ás menettel végül a maga javára döntötte el a csatát. A délutáni bronzmérkőzésen a francia Anis Gharbit 1-0-ra verte az első szakaszban, majd 2-0-ra a másodikban.
"A felvezető versenyeken jól fel tudtam mérni magamat, sejtettem, hogy mire lehetek képes - mondta a 22 esztendős Hatos. "Elégedett vagyok ezzel a bronzéremmel, még úgy is, hogy az örmény Kokajevet, akitől most a döntőbe jutásért kikaptam, pár hete Minszkben legyőztem. Nagyon megdolgoztam a sikerért."
Ami a szombati másik két magyart illeti, a 60 kg-osok között szereplő Wöller Gergő a grúz Malkaz Kurdianitól, míg Kiss Gergő (96) a török Sait Bingoltól kapott ki két menetben, és mivel riválisaik is búcsúztak, mindketten helyezetlenül zárták a napot.
Vasárnap a magyarok közül Wöller Ákos (66 kg), Ritter Árpád (84 kg) és Aubéli Ottó (120 kg) lép szőnyegre.
Eredmények, szabadfogás:
60 kg, Európa-bajnok:
Mavlet Batirov (Oroszország) 2. Tevfik Odabasi (Törökország) 3. Jevgenyij Havelov (Ukrajna) és Anatolij Guidea (Bulgária)
WÖLLER GERGŐ helyezetlenül zárt.
a döntőben: Batirov-Odabasi 3-1
74 kg, Európa-bajnok:
Buvaisza Szajtyijev (Oroszország) 2. Riszlan Kokajev (Örményország) 3. HATOS GÁBOR és Krystian Brzozowski (Lengyelország)
a döntőben: Szajtyijev-Kokajev 3-0
96 kg, Európa-bajnok:
Hadzsimurad Gacalov (Oroszország) 2. Samil Gitinov (Örményország), 3. Stefan Kehrer (Németország) és George Gogselidze (Grúzia)
KISS GERGŐ helyezetlenül zárt.
a döntőben: Gacalov-Gitinov 5-0
(MTI)
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?