Vágólapra másolva!
A Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka, Erdei Zsolt ötödik alkalommal is megvédte trónját, miután a 10. menetben technikai KO-val legyőzte az ausztrál Paul Murdochot a düsseldorfi gálán.

A több mint fél év után ismét kötelek közé lépő magyar klasszis egyértelmű esélyese volt az összecsapásnak, ugyanis riválisa nem tartozik az igazán veretes kihívók közé. Ennek ellenére komolyan kellett venni, hiszen 3 éve nem talált legyőzőre, és ez idő alatt a PABA (WBA fiókszervezet) bajnoki címét őrizte.

Az összecsapás jól alakult magyar szemszögből, mivel a rendkívül jó formában bokszoló Erdei a küzdelem minden elemében jobbnak bizonyult ellenfelénél. A profibox.hu beszámolója szerint sebesség tekintetében óriási kontraszt volt a felek közt.

A Madár becenévre hallgató világbajnok minden menetben dominált, és a mérkőzés második felében már látszott, hogy aligha megy végig a találkozó. A 8. menetben aztán villant Erdei jobbja, és Murdoch padlóra került, de felállt, és a 9. menetet is - immár szó szerint - kihúzta.

A 10. etapban azonban már "nem volt pardon", Erdei azonnal támadólag lépett fel az elgyötört kihívó ellen, a mérkőzésvezető pedig látva az egyoldalú csatát, fél perc elteltével beszüntette a küzdelmet (TKO).

Erdei így 24. profi összecsapásán is megőrizte makulátlan mérlegét, és ha a tárgyalások kedvezően alakulnak, akkor július 29-én, Németországban címegyesítő összecsapáson léphet ringbe. Ellenfélnek a WBA-bajnok Fabrice Tiozzo vagy az IBF-király Clinton Woods jöhet szóba.

A gála második mérkőzésén Balzsay Károly lépett ringbe, és gyors győzelmet aratott. A Spotlight Boxing nagyközépsúlyú kiválóságának riválisa a tanzániai Maneno Oswald volt, aki korábban nyolc menetet bokszolt a súlycsoport másik magyarja, Nagy József ellen. A fordított alapállású Balzsay az összecsapás második percében testen ütötte ki ellenfelét.

A diadal minden bizonnyal címmérkőzést "ér", amelyre a korábbi hírek szerint július 15-én, Hamburgban kerülhet sor. Balzsay új mérlege: 12 mérkőzésből 12 győzelem (8 KO).

A gála főmérkőzésén a címvédő német Regina Halmich pontozással legyőzte Miló Viktóriát, a WIBF légsúlyú világbajnoki övéért rendezett mérkőzésen. A tízmenetes csata első fele a hazai nézők elképzelései szerint alakult, ugyanis Halmich a nyitó gongszótól óriási iramot diktált, amelyet Miló nem tudott követni, olyannyira, hogy az első három menetben többször is a kiütés közelébe sodródott.

A magyar bokszolónak később sikerült felvennie a meccs ritmusát, teljesítménye menetről menetre javult, sőt a hatodik és a hetedik periódusban ellenfele fölé nőtt. A szépszámú közönség férfias küzdelmet láthatott a ringben, amelyet a meccs összképe alapján megérdemelten a német csillag nyert meg egyhangú pontozással. Halmich ezzel pályafutása 50. sikerét aratta, míg Miló 6. vereségét szenvedte el.