Vágólapra másolva!
Nagy csatát vívott egymással két korábbi Roland Garros-bajnok, Gaston Gaudio és Juan Carlos Ferrero a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyesének 3. fordulójában, s a csatából a 2004-es bajnok argentin jött ki győztesen. Ferrero az első két szettben egyaránt brékelőnnyel állt, végül mégis három játszmában búcsúzott.

Két korábbi párizsi bajnok csapott össze egymással a Philippe Chatrier-pályán pénteken, a 2003-as győztes spanyol Juan Carlos Ferrero és az egy évvel későbbi első, argentin Gaston Gaudio. A spanyol az első két szettben egyaránt vezetett, az elsőt 5:3-ról, a másodikat 5:2-ről veszítette el úgy, hogy ráadásul két szettlabdája is volt.

"Egyértelmű, hogy a csata fordulópontja ez a két játszma volt. Mindkettőt meg kellett volna nyernem, ehelyett mindkettőt elveszítettem" - kesergett Ferrero, akinek a harmadikban sem volt szerencséje, azt rövidítésben bukta el.

Folytatta menetelését a címvédő Rafael Nadal is, aki a második körben az amerikai Kevin Kim ellen diadalmaskodott 6:2, 6:1, 6:4-re, s már a következő körre, a francia Paul-Henri Mathieu ellen készülhet.

A hölgyeknél a 17. helyen rangsorolt olasz Flavia Pennetta búcsúzott, őt honfitársnője, a 9. kiemelt Francesca Schiavone verte három játszmában, döntő szett 9:7-re.

Eredmények
nők, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Grönefeld (német, 13.) - J. Jackson (amerikai) 6:7 (8-10), 6:2, 6:1
Medina (spanyol, 26.) - Kanepi (észt) 6:3, 4:6, 6:0
Clijsters (belga, 2.) - Martinez-Granados (spanyol) 6:0, 6:3
Hingis (svájci, 12.) - Ondraskova (cseh) 6:1, 6:3
Gyementyjeva (orosz, 6.) - Kutuzova (ukrán) 3:6, 6:0, 6:4

3. forduló (a 16 közé jutásért):
Schiavone (olasz, 9.) - Pennetta (olasz, 17.) 4:6, 6:1, 9:7
Szafina (orosz, 14.) - Srebotnik (szlovén, 24.) 6:3, 6:4
Kuznyecova (orosz, 8.) - Li Na (kínai) 6:3, 7:6 (7-4)
Schnyder (svájci, 7.) - Vakulenko (ukrán) 2:6, 7:5, 6:0
Mauresmo (francia, 1.) - Jankovic (szerb-montenegrói) 6:3, 6:3
V. Williams (amerikai, 11.) - Sprem (horvát) 7:5, 6:3
Sarapova (orosz, 4.) - Molik (ausztrál) 6:0, 7:5
Vaidisova (cseh, 16.) - Rezai (francia) 6:1, 6:7 (6-8), 6:0

férfiak, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Monaco (argentin) - Verdasco (spanyol, 28.) 4:6, 6:4, 6:4, 6:1
Ferrer (spanyol, 15.) - Chardy (francia) 6:1, 6:4, 3:6, 6:1
Nadal (spanyol, 2.) - Kim (amerikai) 6:2, 6:1, 6:4
Blake (amerikai, 8.) - Almagro (spanyol) 6:7 (5-7), 6:2, 6:4, 6:4

3. forduló: (a 16 közé jutásért):
Gaudio (argentin, 10.) - Ferrero (spanyol, 24.) 7:5, 7:5, 7:6 (9-7)
Ancic (horvát, 12.) - Montanes (spanyol) 6:1, 6:2, 6:4
Davigyenko (orosz, 6.) - Moya (spanyol, 30.) 6:1, 7:5, 6:3
Federer (svájci, 1.) - Massu (chilei, 32.) 6:1, 6:2, 6:7 (4-7), 7:5
Robredo (spanyol, 7.) - Dlouhy (cseh) 6:1, 6:4, 6:2
Vassallo (argentin) - Sluiter (holland) 2:6, 6:4, 6:3, 3:6, 6:1
Berdych (cseh, 20.) - Kiefer (német, 13.) 6:1-nél Kiefer feladta
Nalbandian (argentin, 3.) - Turszunov (orosz, 31.) 2:6, 5:7, 6:4, 6:2, 6:4.