Vágólapra másolva!
Július 4-9. között a törökországi Izmirben rendezik a vívók idei Európa-bajnokságát, amelyen válogatottunk számára három-négy érem, 20-22 olimpiai pont megszerzése a cél. Férfi kard egyéniben Nemcsik Zsolt világranglista-vezetőként lép pástra, női párbajtőrcsapatunk - amelybe visszatért a kétszeres egyéni olimpiai bajnok Nagy Tímea - a franciák mögött második a rangsorban.

Bár az Európa-bajnokságokon - a világbajnokságokkal ellentétben - nincs kiemelés, azaz mindenkinek vívnia kell a selejtezőcsoportokban, a világranglista kétségkívül fontos támpontot ad. S ez alapján egyértelműen az athéni olimpián ezüstérmes Nemcsik Zsolt a jelenleg legjobb formában levő magyar vívó, hiszen vezeti a kardozók rangsorát. Mellette még négy versenyzőnk szerepel az első tízben: férfi párbajtőrben Boczkó Gábor negyedik, női párbajtőrben Hormay Adrien ötödik, Szász Emese tizedik, női tőrben Knapek Edina ötödik. Hat csapatunk közül a női párbajtőrözők állnak a legelőrébb, a franciák mögött a második helyen. A tavalyi vb-n ezüstérmes csapatba Hormay, Szász és Tóth Hajnalka mellé visszatért a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea is. Az együttesből az idén gyengébb formát mutató Révész Julianna maradt ki.

Női tőrben öt versenyzőnk indul az Eb-n, Knapek, Mohamed Aida és Varga Gabriella mellett a csapatban Újlaky Virgine szerepel majd, egyéniben viszont Varga Katalin kap lehetőséget. A válogatásnál tulajdonképpen csak az Újlaky-Varga K. összevetés nem volt egyértelmű, s ez némi bonyodalmat is okozott. Így a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöksége "salamoni" döntéssel jutott arra, hogy mindkét versenyzőt nevezi a kontinensbajnokságra.

A szakvezetés részletekre bontott elvárása női tőrben egyéniben két döntős helyezés, csapatban érem, férfi tőrben a csapattól 7-8. helyezés, női kardban a csapattól 4-6. helyezés, férfi kardban egyéniben egy érem és egy döntős helyezés, csapatban 5-6. hely, párbajtőrben a nőknél és a férfiak egyéniben egyaránt döntős helyezések, csapatban pedig két érem megszerzése. Összességében 3-4 érem, 20-22 olimpiai pont a célkitűzés.

Az Eb-csapat:
női tőr: Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Varga Katalin (csak egyéniben), Újlaky Virgine (csak csapatban)
női kard: Csaba Edina, Nagy Orsolya, Sznopek Gabriella, Varga Dóra
női párbajtőr: Nagy Tímea, Hormay Adrien, Szász Emese, Tóth Hajnalka
férfi tőr: Mazza Lorenzo, Szabados Gábor, Huszka Zsombor, Bíró Péter
férfi kard: Nemcsik Zsolt, Lengyel Balázs, Decsi Tamás, Lontay Balázs
férfi párbajtőr: Boczkó Gábor, Kovács Iván, Imre Géza, Fekete Attila

Fábik Tibor