Vágólapra másolva!
A Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár és a normálsúlyúak hasonló számában érdekelt Haller Ákos, Pető Tibor duó bejutott a vasárnapi döntőbe, azaz a legjobb hat közé az evezős Világkupa-sorozat idei harmadik, egyben utolsó állomásán, Luzernben.

A világbajnoki címvédő Vargáék és a korábban kétszer is vb-győztes Hallerék egyformán harmadik hellyel kerültek tovább a középfutamból.

A Verőci Lídia, Kónya Alíz kétpár negyedikként zárt a szombati reményfutamban, s ez azt jelenti, hogy a viadal utolsó napján a B fináléban, azaz a 7-12. helyért szállhat vízre.

Az egypárban indult Bencsik Gábor harmadikként végzett a C döntőben, így összesítésben a 15. lett.