Vágólapra másolva!
A négyből három magyar ugyan bejutott a budakalászi öttusa Európa-bajnokság hagyományos női versenyének szombati döntőjébe, ezzel együtt nem lesz teljes létszámú a hazai csapat.

A magyar válogatottba ugyanis Vörös Zsuzsannát, Máthé Vivient és Szatmári Adriennt nevezte Kulcsár Antal szövetségi kapitány, utóbbinak azonban nem sikerült a csütörtöki versenynap.

Az olimpiai aranyérmes és egyéniben háromszoros világelső Vörös magabiztosan végzett az élen az A csoportban, míg ugyanitt Szatmári 17. lett, márpedig a döntős szereplés kiharcolásához az első 16 között kellett végezni.

A B csoportban Máthé negyedikként zárt, az egyéni induló Füri Csilla pedig tizennegyedikként harcolta ki a finálés részvétel jogát. Az A jelű mezőnyben 18-an, a B-ben 19-en versengtek.

"Számunkra véget ért a csapatverseny, egyéniben viszont ott van három lány, értük még lehet szorítani" - kezdte értékelését Kulcsár Antal szövetségi kapitány. "Nem minden nap ünnepnap, ez a mai így sikerült. Adrienn továbbjutása egyértelműen a lövészeten ment el. Beszéltem vele utána, de ő maga sem tudott magyarázatot adni arra, miért szerepelt ilyen rosszul ebben a számban. Annyit mondott, hogy végig mozgott a keze, egyszerűen nem tudta megállítani. Ennél mélyebb szakmai elemzést egyelőre én sem mondhatok."

A csoport:
1. Vörös Zsuzsanna 3852 pont (vívás: 904 pont, úszás: 2:17:84 perc/1268 pont, lövészet: 180 kör/1096 pont, futás: 13:04.62 perc/584 pont )
2. Gintare Sikorskyte (litván) 3832
3. Jelena Rublevska (lett) 3812
...17. Szatmári Adrienn 3648 (880 pont, 2:14.02/1312, 136/568, 11:48.36/888)

B csoport:
1. Mhairi Spence (brit) 3888 pont
2. Claudia Corsini (olasz) 3884
3. Partics Katalin (görög) 3884
4. Máthé Vivien 3884 (úszás: 2:21.42 perc/1224 pont, lövészet: 172 kör/1000 pont, vívás: 904 pont, futás: 12:21.88 perc/756 pont)
...14. Füri Csilla 3780 (2:16.04/1288, 152/760, 808, 11:39.24/924)