Vágólapra másolva!
Erdei Zsolt szombaton Oberhausenben, a német Thomas Ulrich ellen immár hatodik alkalommal készül megvédeni a Bokszvilágszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoki címét.

"Világbajnok vagyok és az is maradok! Már egy jó ideje nincs gond a súlyommal sem, nagyon jól felkészültem" - mondta a profi pályafutása során eddig százszázalékos mérleggel álló magyar sztár.

A legutóbb, május elején az ausztrál Paul Murdochot technikai KO-val legyőző Erdei Hamburgban készült az összecsapásra, s munkáját csak a nagy meleg nehezítette. Elmondása szerint a gyakorló teremben többször is 40 Celsius fok felett volt a hőmérséklet, de ez tovább erősítette.

A 32 éves öklöző ellenfele, Thomas Ulrich egyben csapattársa is. A német bokszoló 1997 óta profi, s eddigi 31 mérkőzéséből 29 nyert meg, míg kettőt elvesztett. Igaz, legutóbbi vereségét tavaly, élete eddigi egyetlen világbajnoki címmérkőzésén szenvedte el. Akkor a lengyel Tomasz Adamek ütötte ki a Bokszvilágtanács (WBC) koronájáért rendezett összecsapáson.

"Visszafogott, tartózkodó ember, de nem szabad lebecsülni, hiszen biztosan nagyon koncentráltan és elszántan várja a szombati összecsapást. Ugyanakkor úgy érzem, veszíteni fog, mert a jobb bokszoló én vagyok" - nyilatkozta riválisáról a WBO bajnoka.

A pénteki mérlegelésen Erdei volt a könnyebb: ő 78,1, Ulrich pedig kereken 79 kilót nyomott. A súlycsoport felső határa 79,38 kg.