A tavalyi évben a budapesti birkózó világbajnokságon élete egyik legnagyobb eredményét érte el Ritter Árpád azzal, hogy a hazai közönség buzdítása közepette egészen a döntőig menetelt, majd ezüstérmet nyert a szabadfogásúak 74 kilogrammos mezőnyében. Idén egy súlycsoporttal feljebb lépett, és ez a válogatott edzőjének Gulyás Istvánnak, illetve a versenyzőnek is nagy kihívást jelentett.

Forrás: MTI
Topligák
Kérdése van? Írjon nekünk!Ha kérdése, észrevétele, véleménye van, ide megírhatja.
"Tavasszal az Európa-bajnokságon elmaradt az érem, és bár csalódott voltam, sokáig nem rághattam magam a történteken" - kezdte a Csepel birkózója, aki most éppen külföldön edzőtáborozik a szabadfogású válogatott tagjaival. "Tudtam, sőt tudtuk, hogy amikor az ember súlycsoportot vált, akkor a fizikai felzárkózás a legfontosabb, és miután az izmot megszerezni a legnehezebb, ezért időbe telik. Tényleg mindenki az ígérte, hogy türelmes lesz velem, s a 2006-os év majd ennek jegyében telik el, ám azért vagyok versenyző, hogy minél jobb eredményeket érjek el.
- Egyelőre az megállapítható, hogy aggodalomra semmi ok, hiszen két héttel ezelőtt a magyar szabadfogású válogatott a németországi emlékversenyen öt aranyérmet nyert, ami azt hiszem példanélküli a fogásnem történetében.
- Mi is meglepődtünk, mondhatom, hogy ezt az éremtermést a szeptember végi kínai világbajnokságon is elfogadnánk. A tréfán túl azonban tényleg mindenki elkapta a fonalat és remekül kijött a lépés. A mezőny sem volt gyenge, és nagyon örültem a többiek, Wöller Gergő, Hatos Gábor, Kiss Tamás és Aubéli Ottó - sikerének is.
- És természetesen Ön volt az ötödik. Ez azt jelenti, Ritter Árpádtól ezentúl ismét elvárhatjuk a világversenyeken az érmeket?
- Nagy volt a nyomás rajtam korábban. Természetesen, ha megszokni nem is, de vele együtt élni lehet. Ebben a válogatottban sok kiváló képességű birkózó van, akik bármikor okozhatnak kellemes meglepetést a szurkolóknak. Azon vagyok, hogy a pekingi olimpiáig kitartsak, és szépen búcsúzzam a sportágtól. Ezt persze megígérni nem tudom, ám törekedni fogok rá. Szóval, remélem, nyerek még érmet.
- Szűk két hónapjuk maradt a világbajnokságig, addig meg van a menetrendjük?
- Természetesen. Először Oroszországba látogatunk el egy versenyre, erős lesz a mezőny, jó szintfelmérő, hogy hol tartunk. Aztán onnan Lengyelországba utazunk, a tengerpart közelébe és két hétig edzőtáborozunk, külföldi birkózókkal együtt. Annyit tudok, hogy jön egy-két orosz srác is, tehát nem fogunk unatkozni a tréningeken. Augusztus végén pedig haza érkezve folytatjuk tovább a munkát.
Tomka Tivadar
[origo]
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?