Társoldalunk:

Cseh már az előfutamon tönkreverte a mezőnyt

2006.08.01. 10:11

Kedden öt aranyérmet osztanak ki a margitszigeti Európa-bajnokságon, az úszók után a műugrók is bekapcsolódnak a küzdelmekbe. Cseh László a legjobb idővel jutott be a délutáni középdöntőbe a vegyesúszás 200 méteres számában, míg Kerékjártó Tamás a negyedik legjobb volt az előfutamok során. Kovács Ágnes a harmadik leggyorsabb úszónak bizonyult a 100 méteres női mellúszás előcsatározásain, délután a döntőbe jutásért újra vízbe ugrik olimpiai bajnok úszónőnk, esélyei több mint jók.

Fura párhuzamban zajlottak a margitszigeti úszó Európa-bajnokság keddi küzdelmei: miközben a 25x25 méteres kismedencébe 1 méteres versenyeiket kezdték a műugrónők - köztük Barta Nóra és Kormos Villő -, a tőszomszédságukban, a vadonatúj Széchy Tamás Uszoda 50x25-ös nagymedencéjében az úszók vágtak neki a második napi penzum teljesítésének. Így időnként sajátos "éteri" szópárbaj is megjelent "díszítőelemként": míg az egyik színhelyen az aktuális pontszámokat sorolta a bemondó, addig a másikon a rajtkőre álló magyarok névsorolvasása, vagy éppen a futameredmények, különféle információk közlése jelentette az "ellenhangot". Ám a nézőtéri bekiabálások, a félháznyi publikum olykor zajos szurkolása és a két irányból érkező "égi beszédek" végül is jól megfértek egymás mellett.

Az úszók versengésében elsőként a 100 méteres női gyorsúszás előfutamait rendezték, amelyen a legjobb időt (55.14) a német Steffen Britta érte el, míg a magyarok a mezőny hátsó felében végeztek: Szél Friderika a 45., Mutina Ágnes a 49., Miskovicz Zsuzsanna az 52., míg Dara Eszter az 55. lett a selejtezőkben.

Cseh László már az előfutamokon tönkreverte a mezőnyt, ő volt az egyedüli, aki 2 percen belül úszta le a 200 méteres férfi vegyest (1:59.80), ráadásul közel két másodperccel megelőzte a második Alessio Boggiattót (2:01.68). Kerékjártó Tamás 2:02.75-tel szintén a középfutamba jutott, mégpedig az előkelő negyedik helyen. Nagy Péter viszont hiába úszott parádés egyéni csúcsot - bár a szabályok szerint "reggel" még négyen indulhatnak egy országból, csak két versenyző juthat tovább. Nagy nagy ideje (2:02.77) így csak papíron ér ödödik helyet. Batházi István negyedik magyarként a 23. lett, és ezzel kiesett.

Kovács Ágnes a harmadik legjobb idővel jutott a női 100 méteres mellúszás kedd délutáni középdöntőjébe. A 200-on Sydneyben olimpiai bajnok versenyző 1:08.98-at úszott. Ezzel a világ- és Európa-bajnok alig több mint egy szekundummal maradt csak el 2000-es, máig országos csúcsot jelentő idejétől, s már-már karrierjének csúcsidőszakát idézte keddi bemutatkozó úszásával. A Kőbánya SC 25 éves női klasszisa hétszeres Eb-első. Kovács Áginál csak az angol Kirsty Balfour (1:07.95) és az ukrán Ganna Klistunova (1:08.46) ment jobb időt. Reményi Diána 1:11.14-gyel a 20., Kovács Krisztina 1:11.59-cel a 21., Bor Katalin 1:13.38-cal a pedig 34. időt teljesítette.

A férfi gyorsúszók 200 méteres viaskodásában babér nélkül maradtak a hazai versenyzők, még a legjobb, Gercsák Balázs is csupán a 30. helyre volt jó. Pedig 1:51.59 perccel csaknem egy teljes másodpercet javított egyéni rekordján. Ahhoz azonban, hogy a legjobb 16 közé jusson, bőven 1:51-en belül kellett volna célba érnie. A honfitársak közül Kiss Boldizsár (1:52.82 p) a 39., Makány Balázs (1:52.90) a 41., Dajka Ádám (1:57.05) pedig az 51. lett.

Az úszók délelőtti programját a 800 méteres női gyors selejtezői zárták, és magyar szempontból nem hozott sikert ez a szám: sem Nagy Réka, sem Hajnal Erika nem lett tagja a nyolcas döntőnek a nemzetenként két versenyző indulását engedélyező távon. Ráadásul mindketten alaposan elmaradtak egyéni legjobbjaiktól is, minek következtében Nagy (8:51.03) csak a 15. lett, míg Hajnal (9:00.73) esetében a 21 korántsem bizonyult nyerőnek, hiszen ez az utolsó pozíciót jelentette a mezőnyben.

[origo] / (MTI)

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK