Vágólapra másolva!
Nem sikerült bejutnia az A döntőbe, azaz a legjobb hat közé a könnyűsúlyú kétpárban címvédőként indult Varga Tamás, Hirling Zsolt duónak a London melletti Etonban zajló evezős világbajnokságon.

A magyar egység - amely előzetesen a 4-6. helyet célozta meg a vb-n - a pénteki középfutamban csupán negyedikként zárt az olaszok, a franciák és a japánok hajója mögött, így a vasárnapi zárónapon a B fináléban, vagyis a 7-12. helyért küzdhet.

Ez egyben azt is jelenti, hogy nem lesz magyar a szombat-vasárnapi A döntőkben, Vargáékon kívül a Verőci Lídia, Kónya Alíz kétpár is a B döntőben érdekelt, a Haller Ákos, Pető Tibor kétpár, valamint Bencsik Gábor (egypár) pedig már csütörtökön befejezte szereplését a vb-n, előbbi egység a 13., utóbbi a 15. helyen végzett.