Vágólapra másolva!
A szegedi kajak-kenu világbajnokság egyik nagy meglepetése az volt, hogy 500 méteren ezüstérmet nyert férfi kajaknégyesünk. Ugyan a Sík Márton, Boros Attila, Csamangó Attila, Bozsik Gábor egység már harmadik volt a racicei Európa-bajnokságon, ez az eredmény valóban nagy bravúrt jelentett.

"Az Európa-bajnokság bronzérme után reménykedtünk benne, hogy a világbajnokságon is a dobogóra tudunk állni" - mondta Sík Márton. "Igazából ennek azért is volt realitása, mert az Európa-bajnokságra hosszú edzésmunka után érkeztünk, így egy kicsit fáradtabbak voltunk, míg a vébére valóban sikerült csúcsformába hozni magunkat."

- Önbizalmat ad, hogy olyan nemzeteket előztek meg, mint Fehéroroszország, Lengyelország vagy éppen Németország?
- Mindenképpen, bár elsősorban az jelent megnyugvást a számunkra, hogy fiatal a csapatunk, vagyis időnk és energiánk is van az előrelépésre.

- A világbajnoki produkciójukhoz képest még miben tudnak fejlődni?
- Elsősorban tapasztalatszerzésre van szükségünk, aztán technikailag is van még mit csiszolnunk, és azt mondom: ennél többet is lehet, sőt kell edzeni. Igazság szerint ez az egység mindössze egy éve van együtt. Ez az esztendő pedig bebizonyította a számunkra, hogy van bennünk fantázia.

Forrás: MTI

Sík Márton, Csamangó Attila, Boros Attila és Bozsik Gábor

- A csapat magja, vagyis ön, Boros Attila és Csamangó Attila a kétszázon Eb-érmes Boros Gergellyel kiegészülve ezer méteren is indult az Európa-bajnokságon. Ott a hatodik helyen zártak, vagyis felvetődik a kérdés: nem érdemes Bozsik Gáborral próbálkozni a hosszabbik távon?
- Ezt azt hiszem, nem nekem kell eldönteni. Augusztus huszadikával véget ért ez az idény, most éppen a pihenőnket töltjük, majd október elején megkezdjük az alapozást a következő esztendőre. Fontos felkészülési időszak áll előttünk, amelyben mindenkinek a maximumot kell nyújtani egyesben azért, hogy helye legyen valamelyik egységben.

- A jövő évi világbajnokság már az olimpiára kvalifikál. Ön mely számokban szeretne helyet magának Pekingre?
- Természetesen elsődleges számunk a négyes lesz, de Csamangó Attilával 500 párosban is próbálkozunk. Az igazság az, hogy meglehetősen nehéz és bonyolult két esztendő áll előttünk, amelyben nem érdemes száz százalékig előre gondolkodni. Most a gondolataim tíz százalékát a kvalifikációs világbajnokság, no és az olimpia köti le, a koncentrációm nagy részét a felkészülésre tartogatom, mert először ott kell a legjobbat adnom magamból.