Vágólapra másolva!
Elisztában, a kalmük fővárosban megkezdődött a Topalov-Kramnyik címegyesítő mérkőzés. Vlagyimir Putyin államelnök táviratban köszöntötte a két résztvevőt és a rendezőket. Az első játszmában a kezdő lépést Alekszandr Zsukov miniszterelnök-helyettes, az Orosz Sakkszövetség elnöke tette meg, a partit Vlagyimir Kramnyik ellenfele fatális sakkvaksága után a 75. lépésben a világos bábukat vezetve megnyerte. Veszelin Topalov többször is remizhetett volna, lépésismétléssel, örökös sakkal is befejeződhetett volna a remek csata, de a bolgár világbajnok saját túlzott agresszivitásának lett az áldozata. Vasárnap a második partiban Topalov játszik világossal.

Drámai csatában dőlt el a 12 játszmás világbajnoki döntő első partija. A FIDE bolgár világbajnoka, Veszelin Topalov sötéttel a katalán megnyitásban érdekes újítást vetett be, és aktív játékkal semlegesítette Vlagyimir Kramnyik kis előnyét. Királyszárnyi akciója után, gyalogjának f3-on való megjelenésével gyalogot áldozott, és komoly kezdeményezéshez jutott. Az világelső védekezésre kényszerült, időzavara ellenére pontos játékkal hárította a fenyegetéseket, és vártuk a békekötést lépésismétléssel.

Az időkontroll után Topalov hosszas tűnődés után a küzdelem folytatása mellett döntött, látszólag nem sokat kockáztatott, hiszen bármelyik pillanatban remizhetett volna. Túlzott agresszivitása azonban balul sült el, megkockáztatom, hogy milliók döbbentek meg 57...f5?? lépésén, újabb gyalogot vesztett, és azonnal vesztett állásba került. Kramnyik az ajándékba kapott ponttal győzelemmel kezdte a párharcot, Topalovnak nem lesz könnyű dolga, hogy a vasárnapi második játszmára rendezze sorait. Megkockáztatom, hogy hasonló fatális sakkvakságot világbajnoki döntő első partijában még nem követtek el.

A FIDE Végrehajtó Bizottságának kétnapos elisztai ülésén Kirszan Iljumzsinov, a Nemzetközi Sakkszövetség elnöke bizakodóan értékelte a címegyesítő mérkőzéssel kialakult új helyzetet. Fontos döntés is született, a létrehozott PR és Marketing Bizottság elnökéül a magyar delegátust, Rajcsányi Pétert választották meg.

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2743) - Veszelin Topalov (bolgár, 2813) 1 - 0 (Katalán megnyitás, 75)