Vágólapra másolva!

Felemás magyar érzések a vívóvébén

A négy éremről szóló elvárást teljesítették a magyar vívók a torinói világbajnokságon, mégis felemás érzésekkel térhettek haza, a várakozáson felüli egyéni szereplés után ugyanis a csapatversenyekben elmaradtak a sikerek.

Egyéniben győzött a párbajtőröző, korábban kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea, aki ezzel tizennégy éve tartó rossz sorozatot zárt le, ezt megelőzően ugyanis 1992-ben született utoljára magyar diadal egyéni számban világbajnokságon. Ugyanebben a fegyvernemben még egy magyar felállhatott a dobogóra Torinóban, a fiatal Szász Emese harmadik lett. Kiválóan vívott a kardozó Nemcsik Zsolt is, akit csak a szakág zsenije, az orosz Sztanyiszlav Pozdnyakov tudott megállítani a fináléban. Női tőrben Mohamed Aida feledtette a tavalyi gyengébb évét: szívósan küzdve lett harmadik.

Csapatban viszont nem jött ki a lépés: az éremszerzés kapujába csak a férfi párbajtőrözők és kardozók jutottak el, de egyik alakulat sem tudott élni a lehetőséggel. A negyeddöntőben mindkét válogatott nagy hátrányból fordítva nyert az olaszok ellen, az elődöntőben viszont egyformán kikaptak a franciáktól. Ezzel a biztos éremszerzés lehetősége elúszott, a folytatásban pedig újabb vereség következett - az ukránoktól, illetve az oroszoktól -, így maradt a negyedik hely. A női párbajtőrözők már a negyeddöntőben kikaptak, akárcsak a női kardozók és a női tőrözők. Végül az ötödik, a hatodik, illetve a nyolcadik helyen végeztek. A férfi tőr együttes tizenötödik lett.

Kulcsár Győző, a párbajtőrözők szövetségi kapitánya értékelésében többek között arról beszélt, hogy a férfi csapat tagjai már nem fiatalok, nagyon nehéz őket alakítani, ráadásul otthon nincsenek is nekik komoly riválisaik, akik ellen kiélezett csatákra kényszerülnének. Ezzel együtt jó eredményekre képesek, de csak akkor, ha rendkívül fegyelmezettek.

"Csapatban például éppen akkor kell nagyon odafigyelni mindenre, ha nem igazán megy jól a vívás. Az olaszokkal szemben, a negyeddöntőben csoda volt, ahogy feljöttünk, de az sem volt semmi, ahogy hátrányba kerültünk" - fogalmazott. A kapitány egyéniben Boczkó Gábortól várt többet, akinek az ő megítélése szerint nem volt nehéz ága.

A női válogatott tagjainak egyéni szereplését dicsérte, a csapatprodukcióval viszont nem volt elégedett, úgy vélte, a lányok túlságosan könnyen adták meg magukat a kínaiaknak a negyeddöntőben. Összességében jónak minősítette a párbajtőrözők évét, utalva arra, hogy az Európa-bajnokságon Kovács Iván, illetve a férficsapat győzött, a női együttes pedig második lett.

Bernát Zoltán, a tőrözők szakvezetője elsősorban a női csapattól várt jobb szereplést, ugyanakkor amiatt panaszkodott, hogy év közben a szakmai munka mellett a pénzszerzésre is figyelmet kellett fordítania. A jövő évet illetően azt mondta, valamennyi érintettnek többet kellene magával a vívással foglalkoznia, már csak azért is, mert nagyon nehéznek ígérkezik az olimpiai kvalifikáció.

A fegyvernem férfi versenyzőivel elégedett volt, mint mondta, a szakág jelenlegi hazai helyzetében - a többiekénél lényegesen kevesebb lehetőséggel - kihozták magukból a maximumot.

Nébald György, a kardozók kapitánya szerint a fegyvernem képviselői összességében úgy szerepeltek, ahogy azt nagyjából várni lehetett. "Egyéniben Nemcsik döntős volt, bárcsak mindig döntőt vívna valaki. A férfi csapattal kapcsolatban az a legfontosabb megállapítás, hogy a tavalyi tizedik helyet kiváltotta egy negyedikkel, így lényegesen előrébb lépett a világranglistán, ami a sorsolásoknál nagyon fontos lesz majd az olimpiai kvalifikációs időszakban. A látottak alapján nyerhettek volna egy érmet a fiúk, de akár már a negyeddöntőben is kikaphattak volna. A lányok is azt hozták, amire számítani lehetett. Egyéniben Csaba Edinának volt a legjobb ága, de a nyolcas döntőt a realitásokat figyelembe véve már nem várjuk el senkitől".

Tavaly, Lipcséből egy ezüst- és két bronzéremmel tértek haza a magyarok, ehhez képest jobban szerepeltek Torinóban: több dobogós helyet szereztek, ráadásul elhangozhatott a magyar himnusz is.

A pekingi nyári játékok szempontjából a jövő áprilistól egy évig tartó időszak lesz a meghatározó, akkor lehet ugyanis kiharcolni az olimpiai részvételt.

Az épek versenyével együtt rendezték Torinóban a kerekesszékesekét is, ami világpremiernek számított. Előzetesen Beliczay Sándor szövetségi kapitány úgy fogalmazott, több számban is komoly esély van az éremszerzésre, s ez be is igazolódott, hat versenyben kerültek az első három közé a magyarok. Egyéniben, a "B" kategóriában Szekeres Pál tőrben második, kardban harmadik lett, a hasonló sérültségi fokúak küzdelmében, női tőrben Dani Gyöngyi bronz-, míg "A" kategóriában, női párbajtőrben Juhász Veronika szintén bronzérmet szerzett. Ehhez jött még a női tőr, illetve párbajtőr csapat harmadik helye.