Vágólapra másolva!
Szombaton este a Nemzeti Sportcsarnokban a német TSV Abensberg nyerte meg a cselgáncs BEK-et - mostani hivatalos nevén az Európai Klubkupát -, de a négyes döntő egyik hőse Ungvári Miklós volt, aki a sydneyi olimpiai bajnok török Özkant, az Európa-bajnok azeri Izmajlovot és a vb-bronzérmes orosz Dzsafarovot is legyőzte.

Az eldődöntőben az Abensberg 7-4-es összesítéssel verte a BBSK Istanbult. A 66 kg-ban Ungvári Miklós az első mérkőzésen döntetlenre végzett a sydneyi olimpiai bajnok Özkannal, a második összecsapáson pedig egy kokával legyőzte neves ellenfelét. Az Abensberg a döntőt a címvédő orosz Javara Névával vívta, amely két versenyzőt is bevetett az Európa-bajnok és vb-bronzérmes kecskeméti dzsúdóssal szemben, mindhiába. Ungvári az azeri Izmajlovot - akitől a tavalyi rotterdami Eb döntőjében kikapott -, valamint az orosz Dzsafarovot is ipponnal verte! Az Abensberg végül 8-4-es összesítéssel győzött, s Európa legjobb csapatából Ungvári, az észt Budolin (81 kg) és a német Tölzer (+100 kg) nyújtott a legjobb teljesítményt, egyaránt három győzelemmel és egy döntetlennel. A német gárda a serleg mellé tizenötezer eurót is kapott.

- Még pénteken azt nyilatkozta, nem sok esélyt lát arra, hogy az első helyen végezzenek. Ennyire alábecsülte a csapata erejét? - kérdeztük Ungvári Miklóst.
- Az a helyzet, hogy meglehetősen rossz előjelekkel vártuk ezt a négyes döntőt, hiszen a csapatunkból rengetegen bajlódnak különféle sérülésekkel. Van, akinek a térde fáj, másnak a könyökét műtötték, és én sem vagyok teljesen rendben. Két hete a belgrádi nemzetközi versenyen összeszedtem egy vállsérülést, szóval, nem mondhattam azt, hogy százszázalékos formában vagyok. Ez is közrejátszhatott abban, hogy múlt héten nagyon feszült voltam, úgy éreztem, összecsapnak a hullámok a fejem felett.

- Ehhez képest szenzációsan versenyzett, három világklasszist vert meg!
- Muszáj volt négy meccset bevállalnom, mert az én súlycsoportomban igazából nem volt tartalékunk. Viszont a csapatunk hallatlanul összetartó, szinte húztuk egymást a fiúkkal, ráadásul a fantasztikus közönség előtt hazai pályán érezhettük magunkat, és így szárnyakat kaptunk! Ami pedig engem illet, a tavalyi Eb-döntő miatt Izmajlovnak mindenképpen törleszteni szerettem volna

- Ez a meccse volt a legnehezebb?
- Nem is tudom... Bevallom, mindegyik ellenfelemtől tartottam, elvégre mégiscsak mind a hárman klasszisok.

- Ezt a BEK-aranyat hova helyezi az érmei között?
- Előkelő helyre, már csak azért is, mert BEK-győztesnek nem sok magyar dzsúdós mondhatja magát. Igaz, Hajtós Berci éppen az Abensberggel nyert korábban. Jómagam lassan már az ötödik éve vagyok a csapatnál, de a BEK-ben eddig csak két ezüstöt és egy bronzot szereztem, így ennek a mostani aranynak tényleg nagyon örülök.

- A magyar válogatott a hét végén igazán egzotikus edzőtáborba utazik, Sao Paulóba, de ön csak később repül a többiek után. Kapott pár nap pihenőt?
- Szó sincs róla! A jövő hét végén lesz a Bundesliga döntője, ott is érdekeltek vagyunk a legjobb négy csapat között. S természetesen abban a fináléban is szeretnék helytállni. Október 29-én pedig Münchenből közvetlen járattal repülök a válogatott után Brazíliába.

Fábik Tibor