Vágólapra másolva!
Bárdosi Sándor a kínai birkózó-világbajnokságon mind saját, mind a közvélemény várakozásától elmaradva szerepelt a kötöttfogásúak 84 kilogrammos mezőnyében. Egy hónap elteltével most a német Bundesligában lép ismét szőnyegre.

"Nemsokára ismét indulok Németországba, mert újabb csapatbajnoki találkozón lépek szőnyegre a Weingarten együttesében" - kezdte Bárdosi. "Ez már nem az első idényem, hiszen tavaly is itt gyűjtögettem a pontokat a csapatom számára."

- Mikor kezdődött az idény?
- Két héttel a világbajnokságot követően. Rendkívül erős a Bundesliga, az öt osztályba a világ szinte minden országából érkeznek birkózók. A magyar válogatottból is sokan vagyunk kint, egyrészt, mert a Bundesliga ideje alatt is edzésben maradunk, másrészt biztos anyagi forrást jelent. Az első fordulón már túl vagyunk, megnyertem a mérkőzésem, és vár még rám kilenc összecsapás. A német csapatvezetőkkel abban maradtam, hogy három alkalommal 84 kilogrammban indulok, hétszer pedig 96 kilogrammban. Nem lesz idegen a számomra, mert tavaly is hasonló feltételekkel birkóztam.

- Milyen a német kisváros?
- Ha röviden kellene összefoglalnom, akkor azt mondom, hogy szép és hangulatos hely, ahol kedvelik a sportot. Ahhoz képest, hogy milyen kicsi város, első osztályú birkózóegyüttese van, korszerű teremmel rendelkezik. Már-már irigylésre méltó, ráadásul az ott élők, minden sportot kedvelnek.

- Mennyire van ideje kikapcsolódni?
- Nem sok, mert szinte, ahogy vége az adott fordulónak, kocsiba ülök és jövök haza. A világbajnokság után inkább idehaza rendeztem a gondolataim, mert a vb-n mutatott produkciómmal nagyon nem voltam kibékülve. Nem lettem érmes, nemzetközi versenyről így hazaérni nem kellemes élmény.

- Kíváncsi lennék, hogy mit változtat a jövőben?
- Konkrétumokat nehéz ilyenkor mondanom, ezek inkább fejbeli kérdések. A taktika maximális betartása a szőnyegen, vagy az ellenfelek még alaposabb feltérképezése.

- Erre jó alkalom a Bundesliga is.
- Pontosan, hiszen olyan versenyzőkkel birkózhatok, akikkel még soha, így kellő tapasztalatot szerezhetek.

- Mindig azt hangsúlyozza, hogy a birkózás egyéni sportág, és az egyéni érdekek előbbre valók. De akkor milyen csapatemberként?
- Erre mit is mondhatnék? Remélem, hogy jó, ám a csapatbajnokság ideje alatt is az a fontos, minél több győzelmet hozzak az együttesemnek. Az "egyéniség" tehát megmarad.

- 2005-ben világbajnoki bronzérmes lett, 2006-ban helyezetlenül zárt a vébén. Jövőre mit várhatunk?
- Azt én is szeretném tudni. Remélem, mind az Eb-n, mind a vb-n sikeres leszek, és aztán újabb olimpia következik...

Tomka Tivadar