Vágólapra másolva!
A Moszkvában zajló Tal-emlékverseny hatodik fordulójában Lékó Péter világossal nagyszerű győzelmet aratott. A szicíliai védelem Najdorf-változatában Alekszandr Morozevicset kényszerítette feladásra, és a remek nyeréssel a torna kétharmada után hármas holtversenyben az élen áll. Nagymesterünk az orosz sakkozó középen rekedt királya ellen centrumáttöréssel került döntő anyagi előnybe, amelyet tökéletes technikával érvényesített. A sereghajtó Alekszandr Griscsuk sötéttel mért vereséget honfitársára, Peter Szvidlerre. Elméleti döntetlen végjátékot vesztett el a legfiatalabb résztvevő, a 16 éves norvég Magnus Carlsen az örmény Levon Aronyiannal szemben. Az éllovas Ruszlan Ponomarjov remizett, Lékó és Aronyian befogta az ukrán exvilágbajnokot. A hétfői szabadnapot követő hetedik játéknapon Lékó sötét lesz Carlsen ellen.

Az esztendő egyik legrangosabb tornájának hatodik fordulójában Lékó Péter remek győzelmet aratott. A világranglista ötödik Alekszandr Morozevicsre mért vereséget a szicíliai védelem Najdorf-változatában. Az orosz nagymester szokásához híven kicsit fejjel ment a falnak, de Péter megbüntette az elsietett akcióért. A középen rekedt sötét király elleni centrumáttörés döntő anyagi előnyhöz vezetett, és Péter kitűnő technikával érte el második győzelmét. A fontos nyeréssel feljött a holtversenyes első helyre, a hétfői szabadnap után a 16 éves Magnus Carlsen ellen sötét lesz.

A norvég titán a hatodik játéknapon elméleti döntetlen végjátékot vesztett el. A tanulságos bástyavégjátékban már csak egyetlen pontos lépést kellett volna meghúznia az örmény Levon Aronyiannal szemben, hogy elkönyvelhesse a fél pontot. Ehelyett azonnali vesztőt húzott, Aronyian harmadik nyerésének örülhetett. Elvesztette veretlenségét Peter Szvidler, honfitársa, a játéknap előtt még sereghajtó Alekszandr Griscsuk győzte le. A szicíliai bonyodalmakban a mezőny legmagasabb értékszámú nagymestere, Szvidler a különböző oldalra történt sáncolás után túlértékelte állását, a sötét ellentámadás átütött. A torna "remikirálya", az azeri Sahrijar Mamedgyarov hatodszor is megosztozott a ponton. Az éllovas Ruszlan Ponomarjov sikerrel bizonyította, hogy az elméleti variban sötét eléri a célként kitűzött döntetlent. A tornán Lékó Péter, Ruszlan Ponomarjov és Sahrijar Mamedgyarov még veretlen, Alekszej Shirov, Magnus Carlsen és Mamedgyarov nyeretlen. A hat forduló során lejátszott 30 partiból 11 végződött döntéssel.

A 6. forduló eredményei:
Lékó Péter (magyar, 2741) - Alekszandr Morozevics (orosz, 2747) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 59)
Sahrijar Mamedgyarov (azeri, 2728) - Borisz Gelfand (izraeli, 2733) döntetlen (Vezércsel, 28)
Peter Szvidler (orosz, 2750) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2710) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 38)
Alekszej Shirov (spanyol, 2720) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2703) döntetlen (Szicíliai védelem, 33)
Levon Aronyian (örmény, 2741) - Magnus Carlsen (norvég, 2698) 1 - 0 (Vezérindiai védelem, 74)

A verseny állása:
1-3. Lékó Péter, Levon Aronyian és Ruszlan Ponomarjov 4
4-6. Borisz Gelfand, Sahrijar Mamedgyarov és Peter Szvidler 3
7-8. Alekszandr Griscsuk és Alekszej Shirov 2,5
9-10. Magnus Carlsen és Alekszandr Morozevics 2

A keddi 7. forduló párosítása:
Carlsen - Lékó
Ponomarjov - Aronyian
Griscsuk - Shirov
Gelfand - Szvidler
Morozevics - Mamedgyarov