Társoldalunk:

Hammerl: Úgy indult, hogy találtam egy légpuskát

2006.11.21. 17:36

A jövőben olyan olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmes, illetve helyezett sportolókat kívánunk megszólaltatni e rovatunkon belül, akikről rég hallottunk, és talán az utóbbi időben méltánytalanul keveset olvashattunk róluk. Az e heti interjúalanyunk Dr. Hammerl László sportlövő, aki 1964-ben a tokiói olimpián aranyérmes lett, illetve egy bronzérmet is nyert, amelyről kevesen tudnak. Érdekesség, hogy a kiváló sportlövő vb-n és Eb-n az egyéni versenyszámokban nem állt föl a dobogóra, ám szövetségi kapitányi ténykedése alatt tanítványai száznál több aranyérmet nyertek.

- Mióta elköszönt a szövetségi kapitányi poszttól, mivel tölti idejét?
- A Nemzeti Sportszövetség sportreferense vagyok. A mindennapi munkám igen szerteágazó, hiszen többek között segítem a főtitkár munkáját, az eredmények értékelésében van szerepem, de mondhatom az információtartást a szakszövetségekkel, attól függ, éppen mit hoz az adott nap. Szóval nem unatkozom, és jól érzem magam a bőrömben.

- Világéletében sokat tevékenykedett?
- Azt hiszem igen, és az egészet a sportnak köszönhetem. Úgy kezdődött, hogy találtam egy légpuskát, mikor hazafelé mentem az iskolából 9 évesen. Megmutattam az édesapámnak, aki szétszerelte, majd petróleumban áztatta, és végül használhatóvá vált. Először csak a kertben alkalmi tárgyakra tüzeltem, aztán édesapám - aki a Ganz-gyár alkalmazásában állt - egy verseny során csapatot toborzott és szólt, hogy én is szálljak be hozzájuk. A versenyt megnyertük, és én az egyéni megméretésen második lettem. Ekkor határoztam el, hogy komolyabb szinten szeretnék lőni. Hamar fel is karoltak, hiszen Pintér Laci bácsi, aki a gyár dolgozója volt, külön foglalkozott velem, és komoly edzéseket vezényelt a számomra. Ez 1952-ben történt.

- Korán kezdte, és nagyon hamar ért föl a csúcsra, hiszen Tokióban 22 évesen már olimpiai bajnok lett. Milyen volt az odáig vezető út?
- Az olimpiára nem volt könnyű kijutnom. Egy évvel azelőtt, '63-ban lőttem egy országos csúcsot 120 összetettben, 1163 kört. Ez akkor világraszóló eredmény volt. 1964-ben az olimpiai válogató versenyek egybeestek a vizsgaidőszakkal, és azt helyeztem előtérbe, amely majdnem megbosszulta magát. A válogató versenyeken nem igen ment. Nem tudtam olyan eredményt lőni, amivel beválogattak volna a csapatba. Így nélkülem utazott el a válogatott az edzőtáborba. A szövetség elnöksége nem állt mellettem, Kisgyörgy Lajos, az akkori szövetségi kapitány viszont igen. Aztán az utolsó MOB-ülésen Kutas Pista bácsi javaslatára - aki akkor a MOB és az OTSH elnöke volt - mégis bekerültem a csapatba. Csatlakoztam a felkészüléshez, és rettentő boldog voltam, ám mindezek ellenére nagyon izgultam Tokióban a lőállásban. Egy lövész, ha azt mondja, hogy nem izgul, biztos nem mond igazat. Igyekeztem kikapcsolni a külvilágot. Sikerült elfelejtenem, hogy hol vagyok, és azt, kik fekszenek mellettem. Tényleg csak a saját fegyveremre, saját céltáblámra koncentráltam, és arra az egyetlen adott lövésre, amit éppen akkor kell leadnom. 597 kört lőttem, ami világcsúcsot jelentett, és mint később kiderült, az utolsó százas sorozat döntötte el az olimpiai aranyérem sorsát. Mindenkit meglepett az aranyérmem, mert a szakemberek az összetettben várták tőlem a jó eredményt.

Forrás: MTI
Hammerl László

- Abban a számban bronzérmet nyert.
- Olimpiai aranyérmem megnyerését követően négy nappal volt a 120 lövéses összetett. Az ötkarikás játékokat megelőzően ebben a versenyszámban voltak jobb eredményeim. Most már sokkal többen figyeltek a kezdésnél is, mint a 60 fekvőnél, hiszen már olimpiai bajnok voltam. A fekvő jól is ment, aztán az álló testhelyzetben nem minden úgy alakult, ahogy szerettem volna. Soha nem voltam nagy álló lövő, és akkor ott talán begörcsöltem. Mégis sokáig a második helyen álltam, de a bolgár Hrisztov az utolsók között fejezte be a versenyt, és egy körrel többet lőtt, mint én. Így végeredményben bronzérmes lettem, az amerikai Wigger nyert. Kimondhatatlanul boldog voltam, hogy ismét a dobogón állhattam, illetve a szakembereknek is bizonyítottam, nem volt véletlen az aranyérmem megnyerése. Az eredményhirdetés utáni sajtótájékoztatón Wiggernek (aki szintén két érmet nyert hazájának) mondták az újságírók, hogy nagyon régóta, több olimpia távlatában nem volt olyan sportlövő, mint ő, aki egy olimpián két érmet nyert volna. Ekkor azonnal válaszolt: "Dehogynem, Hammerl László Magyarországról. Ő is ugyanezt tette itt most Tokióban." Azóta is nagyon tiszteljük egymást, és jó barátok vagyunk.

- Milyen volt az élet az olimpiai faluban?
- Nem volt tán akkora a nyüzsgés, nem volt akkora a létszám, mint manapság. A falu tágasabb volt, mint bármelyik olimpián eddig. Külön elkerített részen volt a női tábor, ahova férfiaknak nem volt szabad bemenni, ők viszont nyugodtan járkálhattak a férfi táborban bárhova. Sokkal több zöld volt, ami nekem nagyon tetszett. Kerékpár volt a fő közlekedési eszköz, járt körbe szerelvényes kis autó is. Volt a faluban dühöngő, játékterem, bevásárló központ. Külön magyar étterem is a rendelkezésünkre állt. Az emberek állandóan mosolyogva, barátságosan, minden kérésünket teljesítve vettek körül bennünket. Tényleg megtiszteltetésnek érezték, hogy Japánban van az olimpia, és ők vendégül láthatják a világ legjobb sportolóit. Bár voltam több olimpián, a tokiói marad számomra a legkedvesebb.

- Korán lett szövetségi kapitány is.
- Hivatalosan 1977. január 15-én kezdtem el a munkámat. Sok újat kellett bevezetnem, és sok mindent kellett megváltoztatnom, hogy elérjem céljaimat. Nem volt könnyű. Odáig mindenki azt hitte, hogy Hammerl László egy nagyon csendes, nyugodt, hangját alig hallató ember. Életem ezen szakaszában többekkel meg kellett ismertetnem ennek ellenkezőjét, de mindent csak a cél érdekében. Erre azért volt szükség, mert csak így tudtam meggyőzni őket, de ott belül ugyanaz maradtam aki voltam, aki vagyok: végtelenül béketűrő, mindent és mindenkit megértő, a sportlövészetért élő ember. Munkaszerződésem egyik feltételeként feletteseim megszabták, hogy az első adandó alkalomkor felvételizzem, és végezzem el a TF négyéves edzői szakát. Erre 1978-ban adódott lehetőségem, és az orvosi egyetem nyolc éve után ismét főiskolai hallgató lettem. Jeles eredménnyel államvizsgáztam. 1986-tól tanítani kezdtem ott, ahol tanultam, a sportlövészetet én adtam elő a TF-en a négyéves edzői szakon. 1991-ben addigi munkámat címzetes egyetemi docens kinevezéssel ismerték el, amelynek folyományaként jelenleg a Zágrábi Testnevelési Főiskola vendégtanára vagyok.

- A tanulmányai mellett edzői kvalitását is elismerték.
- Sikerült jó kapcsolatokat kiépítenem az egyesületekkel, az edzőkollégákkal, hiszen többen közülük versenyzőtársaim voltak. A versenyzők érezték, hogy közülük jöttem. Egész szövetségi kapitányi pályafutásom alatt versenyzőcentrikusnak vallottam magam. Akivel egy csapatban utaztam Eb-re vagy vb-re, kértem, hogy tegeződjünk. Így sokkal közvetlenebb és igazibb kapcsolatot tudtam kialakítani fiatallal, idősebbel egyaránt. Az irodám ajtaja állandóan nyitva volt, nem csak képletesen, hanem a szó szoros értelmében. Amikor bent voltam a szövetségben bárki, bármikor kereshetett, jöhetett akármilyen problémával, vagy egyszerűen baráti beszélgetésre. Azt hiszem, talán ez lehetett a titka annak, hogy a válogatott olyan sikeres lehetett. Sokat jártam az országot, versenyekre, edzőtáborokba mindig elmentem. Az országot sportlövészet szempontjából öt régióba osztottuk, a régiókat rendszeresen látogattam. A belföldi utazásokon kívül nagyon sokat utaztam külföldre is. Alig van olyan csücske a világnak, ahol nem jártam, részben versenyeken, részben, mint a Nemzetközi Sportlövő Szövetség (UIT) hivatalos kiküldöttje. Ameddig bírom energiával, a sportért szeretnék tenni.

Tomka Tivadar

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK