Vágólapra másolva!
A mindössze 16 éves japán Mao Aszada 199,52 ponttal győzött a műkorcsolyázók Grand Prix-sorozatának naganói záró versenyén, s a nőknél ilyen magas pontszámot korábban még senki sem kapott a sportágban. Az NHK Trophy után kialakult a GP-döntő mezőnye, ám az már az Orosz-kupán eldőlt, hogy Sebestyén Júlia ott lesz a december 14-17. közötti szentpétervári fináléban.

Az NHK Trophy szenzációját Mao Aszada szolgáltatta, aki tavaly hatalmas meglepetésre, 15 évesen nyerte meg a felnőtt Grand Prix-döntőt (a junior vb-t ugyanakkor magától értetődően), a torinói olimpiáról viszont éppen zsenge kora miatt maradt le.

A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) szabálykönyve ugyanis kimondja, hogy csak az vehet részt az olimpián, aki a játékok előtti esztendőben június 30-ig betölti 15. életévét. S mivel Aszada csak 2005. szeptember 25-én lett 15 éves, nem indulhatott Torinóban...

Az idei Grand Prix-sorozatban a Skate Americán csupán harmadik lett, a hét végén hazai pályán, a naganói GP-n azonban szenzációs produkciót nyújtott: 199,52 ponttal győzött, s a nőknél ilyen magas pontszámot korábban még senki sem kapott a sportágban. Az eddigi "világcsúcsot" az orosz Irina Szlucjaka tartotta, aki a tavalyi Orosz-kupán 198,06-tal nyert.

Még az amerikai Sasha Cohennek sikerült megközelítenie a bűvös kétszáz pontot, ő a 2003-as Skate Canadán 197,60-nal lett első. Megjegyzendő, hogy idén a torinói olimpiát a japán Sizuka Arakava 191,34-gyel, Calgaryben a vb-t az amerikai Kimmie Meissner 189,87-tel nyerte.

Aszada egyébként most a rövid programjára 69,50-et, a kűrjére 130,02-et kapott, s ezeknél már született magasabb pontszám. Cohen a már említett Skate Canadán 71,12-t, Szluckaja a tavalyi Kína-kupán 70,22-t érdemelt ki. Ami pedig az eddigi legjobb kűröket illeti, Cohen a 2003-as Skate Americán 130,89-et, Szluckaja tavaly az Orosz-kupán 130,48-at kapott.

Aszada az NHK Trophy szombati kűrjében tripla Axelt is ugrott, amit a nőknél a mai mezőnyben ő tud egyedül. S bár a landoláskor kilépett belőle, a pontozók értékelték a bátorságát. Aszada tripla flip, tripla Rittberger, valamint dupla Axel, tripla toe-loop kombinációkat is ugrott.

"A Skate Americán a kűrömben csak szimpla lett az Axel, most megvolt a három fordulat, de az érkezés sajnos nem sikerült tökéletesre. Ám ennek ellenére elégedett vagyok vele, a többi ugrásaimmal pedig nem volt gond." - nyilatkozta Mao Aszada.

Mögötte honfitársnője, a vb-ezüstérmes Fumie Suguri végzett a második helyen, és még ő is kvalifikálta magát a december 14-17. közötti Grand Prix-döntőbe, amelyre Szentpéterváron kerül sor. Az már egy hete az utolsó előtti GP-versenyen, a moszkvai Orosz-kupán eldőlt, hogy Sebestyén Júlia ott lesz a szentpétervári fináléban. Mi több, Európa-bajnoknőnk a Kína-kupa megnyerésével és az Orosz-kupán szerzett ezüstérmével huszonnyolc pontot gyűjtött, és a második helyen lett döntős.

NHK Trophy, eredmények, nők:
1. Mao Aszada (japán) 199,52
2. Fumie Suguri (japán) 179,31
3. Jukari Nakano (japán) 160,93

párosok:
1. Sen Hszüe, Csao Hung-po (kínai) 190,97
2. Tan Csang, Hao Csang (kínai) 181,87
3. Marcoux, Buntin (kanadai) 163,37

jégtánc:
1. Dubreuil, Lauzon (kanadai) 195,89
2. Hohlova, Novickij (orosz) 180,57
3. Gregory, Petukhov (amerikai) 177,81

férfiak:
1. Daisuke Takahasi (japán) 247,93
2. Nobunari Oda (japán) 244,56
3. Takahiro Kozuka (japán) 208,34

A Grand Prix-döntőbe jutott versenyzők:
nők:
Miki Ando (japán, 28), Sebestyén Júlia (28), Mao Aszada (japán, 26), Ju Na Kim (dél-koreai, 26), Fumie Suguri (japán, 26), Sarah Meier (svájci, 24).

párosok:
Sen Hszüe, Csao Hung-po (kínai, 30), Tan Csang, Hao Csang (kínai, 28), Petrova, Tyihonov (orosz, 28), Inoue, Baldwin (amerikai, 28), Sawchenko, Szolkowy (német, 26), Marcoux, Buntin (kanadai, 22).

jégtánc:
Denkova, Sztavijszkij (bolgár, 30), Dubreuil, Lauzon (kanadai, 30), Domnyina, Sabalin (orosz, 28), Belbin, Agosto (amerikai, 28), Delobel, Schoenfelder (francia, 24), Gregory, Petukhov (amerikai, 24)

férfiak:
Brian Joubert (francia, 30 pont), Nobunari Oda (japán, 28), Daisuke Takahasi (japán, 28), Evan Lysacek (amerikai, 28), Alban Preaubert (francia, 24), Johnny Weir (amerikai, 24).

Fábik Tibor