Vágólapra másolva!
Minden idők legeredményesebb teniszezője, Martina Navratilova szombaton nem csak a debreceni teniszgálán, hanem az eseményt záró VIP-partin is remekül érezte magát.

A Főnix-csarnokban rendezett gála után az ötvenkilenc Grand Slam-trófeájával a sportág legnagyobb alakjának számító amerikai Navratilova, valamint a világranglista-vezető belga Justin Henin-Hardenne is megjelent a sztárok köszöntésére szervezett VIP-partin. Navratilova aranyszínű zakóban, testőrök kíséretében érkezett, a világ jelenlegi legjobb teniszezőjének számító Henin ellenben lazán, sportosan öltözve, farmerban jelent meg.

A két klasszis kezdetben egy asztalnál ülve megbeszélte a nap eseményeit, később pedig átadta magát a gasztronómiai élvezetnek. S a diós beigli szemmel láthatóan mindkettőjüknek nagyon ízlett.

Majd elámultak a magyar gitárvirtuóz, Andreas előadásán, aki a közelmúltban megjelent Spanyol húrokon című lemezéről játszott számokat, Santanától Paco de Luciáig. Navratilovának annyira megtetszett a frenetikus gitárjáték, hogy már az első szám után jelezte, ha lenne rá lehetőség, mindenképpen szeretne lemezt venni vagy kapni a művésztől. S a zenész, akinek Párizsban már jelent meg világzenei különdíjas lemeze, meg is ajándékozta a klasszist.

Forrás: [origo]

"Nagyon jól éreztem magam Magyarországon, és a gálának remek lezárása volt ez a parti. Kedvelem a gitárzenét, ezért óriási örömet szereztek azzal, hogy ilyen fantasztikus zenét hallhattam. Egyébként Ottmar Liebert amerikai gitáros, akinek egyik dala szintén szerepel a lemezen, jó barátom" - árulta el Navratilova, aki még elbeszélgetett egykori páros partnerével, Temesvári Andreával, majd a fogadásról az albumot a kezében tartva távozott, és még visszaintett a magyar zenésznek.