Vágólapra másolva!
Pénteken nyolc helyszínen megkezdődik a tenisz Davis-kupa Világcsoportjának idei sorozata, melynek döntőjét november 30. és december 2. között rendezik meg.

A legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapáson a címvédő oroszok Chilébe látogatnak: La Serena városában a helyiek tízezer néző befogadására alkalmas pályát építettek és bevallott céljuk: a salakba szeretnék döngölni a vendégeket. Erre minden esélyük megvan, hiszen Fernando Gonzalez továbbra is bombaformában teniszezik. A másfél hete befejeződött Australian Openen a dél-amerikai játékos a döntőig jutott, ahol a világelső Roger Federer verte meg és a svájcitól nem szégyen kikapni.

Marat Szafin szerint csak akkor nyerhetnek Chile ellen, ha Gonzalez nem játszik "túlságosan" jól: "Nagyon nehéz lesz legyőzni, ráadásul a salak is neki kedvez" - mondta a volt világelső, aki a hét eleje óta a helyszínen tartózkodik és elmondása szerint olyan kedvesen fogadták, hogy úgy érzi, mintha otthon lenne.

Argentína, a tavalyi döntő másik résztvevője Ausztriába utazik és a jó formában lévő hazaiak (Stefan Koubek, Jürgen Melzer, Alexander Peya) akár meglepetést is okozhatnak. A Svájc-Spanyolország mérkőzésen vendéggyőzelem várható. Igaz Rafael Nadal izomsérüléssel bajlódik, de Federer nélkül a svájci gárda csak félkarú óriás.

Forrás: EPA

Roddick az amerikaiak egyik legjobbja

A 31-szeres DK-győztes amerikai válogatott a jelek szerint újabb sikerre áhítozik, mert a jelenlegi legerősebb összeállításában lép pályára Ostravában a csehek ellen. Andy Roddick és James Blake vívja az egyeseket, párosban pedig az Australian Openen diadalmaskodó Bryan-testvérek, Bob és Mike mutatják be kivételes tudásukat. A csehek azért ravaszkodtak egy kicsit, mert a Cez Aréna talaját vörös salakkal borították be, így lassítandó Roddick vizet fakasztó szerváit.

Liege-ben Belgium-Ausztrália összecsapás lesz. Lleyton (Come on) Hewitt, az ausztrálok volt világelsője ugyan nincs csúcsformában, de a Dk-meccsekre nagyon össze tudja szedni magát: "Minél nagyobb a nyomás rajtam, annál jobban játszom. Most is óriási csatára számítok, de van elég tapasztalatom a Davis-kupában. A belgák nagyon éhesek a sikerre, de mutassanak nekem egy jóllakott csapatot ebben a sorozatban."

Az 1. forduló mérkőzései:
Chile - Oroszország
Franciaország - Románia
Németország - Horvátország
Belgium - Ausztrália
Csehország - Egyesült Államok
Svájc - Spanyolország
Fehéroroszország - Svédország
Ausztria - Argentína

A negyeddöntőket április 6. és 8., az elődöntőket pedig szeptember 21. és 23. között rendezik. A finálé november 30. és december 2. között lesz.

Davis-kupa: Federer helyett Wawrinka/sport/egyeni/tenisz/20070204hingis.html?pIdx=1