Vágólapra másolva!
Nem mindennapi útvonalat választott magának Kozmann György, olimpiai bronzérmes kenus, hiszen a brazíliai edzőtábor előtt tett egy kis kitérőt New Yorkba, hogy egy rövid feltöltődés után újult energiával vághasson neki a tavaszi alapozó edzéseknek. Fontos a korai felkészülés, hiszen május 18-án már a világ legjobbjai ellen fog versenyezni a szegedi kajak-kenu Világkupán.

"Csapattársammal Vasali Lászlóval úgy döntöttünk, hogy pár napot Amerikában töltünk. Igazi turistaként minden kötelező látványosságot megnéztünk, azonban a mínusz 10 fokos hideget nagyon rosszul viseltük. Ezt még kiegészítette, hogy a csomagjaink csak az utolsó napon érkeztek meg, így be kellett szereznünk pár meleg holmit.

Igazi felüdülés volt, amikor megérkeztünk a brazíliai edzőtáborba, ahol jelenleg 33 fokos hőmérséklet uralkodik. A tó, ahol az edzések folynak gyönyörű, de sajnos egy kicsit hullámos is, amivel az első vízre szállások alkalmával meggyűlt a bajunk.

A folyamatos evezések még igen szokatlanok az izmainknak a téli edzések miatt. Az első holtponton már átestünk, biztos lesz még néhány hullámvölgy, de ezeket túl kell élni ahhoz, hogy megfelelő alapokat rakjunk le a nyári jó formához.

Forrás: [origo]

A hétvégén volt lehetőségünk egy kis pihenésre, napozásra a közeli strandon, és megkóstoltunk néhány finom koktélt is. Most újra az edzésé a főszerep, de tervezünk még néhány programot, hogy megtörjük ennek az igen hosszú edzőtábornak a monotonitását" - nyilatkozta Kozmann György.